Az óvodai bábjáték dramaturgiai és mufaji kérdései

"Hozzon a gyermeknek mindenki,
amit tud: játékot, zenét, örömet."
Kodály

A bábjáték dramaturgiai kérdéseivel színházművészetünk több kutatója, szakírója foglalkozik. Műveikből megismerhetjük a mai dramaturgiai elméletére és gyakorlatára vonatkozó alapfogalmakat. Ezek ismeretében vizsgáljuk az általános dramaturgián belül azokat a lényegesebb sajátosságokat, amelyek csak az óvodai korosztály bábszínpadára érvényesek.
A gyermek nem kicsinyített felnőtt, léte öntörvényű. Gondolkodása, ítéletalkotása minőségileg különbözik a felnőttekétől. Logikus, hogy a hozzá szóló irodalomnak, művészi megnyilvánulásnak, s így a bábjátéknak is ehhez kell igazodnia. A tájékozódásban az életkori sajátosságokból indulhatunk ki.

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a bábjátékot elemeire bontva vizsgáltjuk, s külön-külön keressük a jellegzetesen gyermekit.
- az irodalom
- a zene
- a képzőművészet és
- a színjátszás területén.

1. Az óvodai bábjáték és az irodalom

Az óvodai bábjáték és az irodalom kapcsolatában két lényegbevágó kérdéscsoport vár feleletre:
- Mit játsszunk az óvodai bábszínpadon?
- Hogy és mikor jelentkeznek az egyes irodalmi műfajok, az óvodai bábjátékban?
Arra a kérdésre, hogy mit játsszunk egyszerű a felelet: azt ami a gyerekeket a legjobban érdekli. És hogy mi az, ami érdekli, azt Ranschburg Jenő így foglalja össze: - Én létezem - mondja nekünk a gyermek viselkedése - és környezet is létezik. Mi mást tehetnék, minthogy megismerkedem vele, megpróbálom feltárni valamennyi titkát és törvényét.
Egy esztendővel később új kérdés kezdi foglalkoztatni: meddig terjed a hatalma környezete fölött? Mi az, amit maga is el tud végezni?..... Hogyan lehet befolyást gyakorolni a világra?" (Családi kör. RTV-Minerva, Budapest 1977).
A gyermeket érdeklő témák a bábszínpadon is érdeklődést keltenek. A o világukat kell tehát tükröznünk - de úgy, hogy az egyben társadalmunk normarendszerét is magába foglalja. A gyermek életében olyan korszak ez, amikor az értékátvétel utánzás által történik. Ezért nem mindegy, milyen modellt mutatunk előtte a bábszínpadon.
Az irodalmi műfajok helyes kiválasztása és alkalmazásuk egymásra épülő sorrendje, sokakat foglalkoztató kérdése az óvoda bábjátékos életének.
A helyes tájékozódásban itt is a gyermek ismerete segít. Az életkori sajátosságoknak megfelelően, a fokozatosság elvét követve, az egyszeru mondókától indulunk el, majd verseken dalokon és népi játékokon keresztül, az egyszerubb jelenetek után jutunk el a hosszabb lélegzetu meséig.
Természetesen az egyes mufajok nem szigetelodnek el egymástól. A fejlodés során együtt élnek tovább, és együtt is hatnak. A mondókákat például nemcsak a kiscsoportban, de a nagycsoportban is kedvelik a gyerekek, még akkor is, ha most - a könnyebb áttekintés kedvéért - külön tárgyaljuk oket.

Mondókák, nyelvtöro versikék, rímes szövegek



Az elso irodalmi mufaj, amellyel az óvodás a báb révén is találkozik - a verses mondóka. Hatása egyrészt a gyermek és az óvóno viszonyában, másrészt a mondókának mint irodalmi alkotásnak a megszerettetésében mutatkozik meg.

A mondókához kezdetben a legegyszerubb gyuszubábot - madárszereplok esetében ujjbábot - használunk. Csak elvétve, indokolt esetben játszunk bot- és zsákbábuval, olykor árny - vagy síkfigurákkal.

Az óvóno ölében ülo gyermek testközelben az általa szeretett felnottel, gyönyörködve figyeli nemcsak a mozgó figurát, de annak beszédét, hangját is. A 2-4 ütemu, eroteljes ritmusú, zenei hatású, többnyire népi alkotások örömet ébresztenek benne.

Az anyanyelv iránti szeretet valahol itt kezdodik, az elso mondókák buvöletében: és így válhat a báb nyelvünk s egyben irodalmunk megszerettetésének egyik hathatós eszközévé.

A mondókák bábbal való megszólaltatása számtalan játékvariációt rejt magában.

- A báb lehet az óvóno kezén ("Kerekecske..."), de lehet a gyermekén is ("Béka felelgeto").

- Játszhatunk egyszerre csupán egy bábbal ("Verébének"), de egyszerre többel is ("Játék az öt ujjal").

- Lehet ülve játszani ("Csip-csip csóka"), de lehet járva, futva is ("Csiribiri").

- Játszhatunk egy gyerekkel ("Kerekecske"), de egyszerre többel is ("Fu, fu, fu").

- A szöveget az óvóno mondja ("Iciri-piciri"), de mondhatja a gyerekkel együtt is, párbeszédes formában.

Sorolhatnánk még az ötleteket, de valamennyinek az a lényege, hogy mindig azt a formát válasszuk, amelyik az adott helyzetben, az adott célnak legjobban megfelel.

A mondókához csatolhatjuk a tréfás, nyelvtöro verseket is, amelyek a szórakoztatás mellett a helyes artikuláció, a hanglejtés és a hangsúly elsajátítását segítik. A gyerekek különösen a hangutánzással tarkított versikéket kedvelik. ("Csip-csip csóka...")

A nyelvtöro, nyelvfacsaró verseket éppen a kiejtési nehézségek miatt, kezdetben a szokottnál lassabban mondjuk, s a nehezen ejtheto hangokat erosebben, hangoztatjuk. Ezzel a báb nyelvi humorát is fokozzuk. Hatására a gyerek alig várja, hogy kézbe kaphassa a bábot, és vég nélkül ismételgethesse a neki tetszo nyelvtöro verset.

A mondókák és a velük rokon rövid versek - Szilágyi Domokos kifejezésével: mondogatók - vonzó ereje nem annyira tartalmukban, mint inkább a bennük lükteto ritmusban rejlik. A báboknak az a feladata, hogy segítsék a gyermeket a ritmus örömének felfedezésében.




Versek a paravánon

A költészet önálló muvészet, s amikor az óvodában a bábbal kapcsoljuk össze, felvetodik a kérdés: miért?

- Mert a gyermekeknek tetszik - válaszolják a gyermekközpontú óvonok.

Weores Sándor a vers felol közelíti meg a témát: társmuvészetre akkor van szükség, ha az segíti, erosíti az irodalmi mu hatását.

Arra, hogy a báb mikor segíti és mikor nem a verset, dogmatikus szabályok helyett fogadjunk el néhány gyakorlatból leszurt megállapítást.

A játékban elsodleges a vers, amely - Weores Sándor szavait idézve - a bábbal szemben is megorzi önállóságát. Ezért a versmondó báb egyetlen feladata a vers minél szebb, érzékletesebb bemutatása. Semmi mással nem foglalkozhat. A színpadra lépéskor például nem tréfálhat, nehogy bohóckodásával elvonja a figyelmet a lényeget jelento versrol.

- A báb fo eleme a mozgás, cselekvés - enélkül meghal. Akkor él, ha valamit el is játszhat. Ezért alkalmasabbak a párbeszédes, a történetet elbeszélo versek a bábszínpadi eloadásra. ("Madarak párbeszéde" "Iciri-piciri").

- A cselekmény nélküli lírai hangulatú, zeneiségre épült, formai szépségükkel ható muvekhez a báb már nemigen adhat többletet. Ezek a költoi alkotások, olyan szuggesztív erovel idézik elo a fantázia képeit, hogy mellettük igen gyakran elszürkül a legcsillogóbb anyagból megformált báb is.

Michael Meschke stokholmi bábszínháza musorából például A kis herceg naturális szormerókája - sokunk szemében - inkább tunik vadászzsákánynak, mint Saint-Exupéry gondolatok fényébol, szavak muzsikájából teremtett álomfigurájának.

Az izzó ruhás Galagonya és a Tuzpiros madár, ha bábszínpadra kerül, és nem történik vele semmi - élettelenné válik.

A vershallgatás varázslat. A vers zenei fogantatású. A gyermek el nem rontott fülével még felfogja a szavak muzsikáját, a ritmus lüktetését, a rímek összecsengését, és számára mindez gyönyöruség. A dalt csak elvétve különbözteti meg a verstol. Különös módon vannak akik errol megfeledkeznek, és zenei aláfestéssel nyomják el a vers természetes zenei hatását, nem gondolva arra, hogy ezzel mit vétenek a költészet és a vers szépségére fogékony gyermek ellen.

Az is meggondolandó , hogy helyes-e, ha az új verset a gyermek eloször bábtól hallja? Hiszen jól ismert tény, hogy a versmondásban milyen nagy szerepe van az eloadó kapcsolatteremto tekintetének, az érzelmek széles skáláját kifejezo mimikájának. A bábnál éppen ez a ketto hiányzik. A gyakorlatban igen jól bevált az a módszer, amikor a verseket a gyermekek eloször az óvónotol hallják, s a báb csak az ismétléskor mutatja be a képzomuvészet és mozgás formanyelvén, újabb oldaláról, a vers szépségeit.

- A versmondó nem állhat minden bevezetés nélkül a gyermekek elé. A hallgatóságot emocionálisan elo kell készíteni arra, hogy megfelelo hangulatban élvezhesse az eloadást. A versfeldolgozás színpadi, úgy is mondhatjuk, miniatur drámai mu, amit úgy kell megszerkeszteni, a klasszikus drámai követelményeknek megfeleloen, hogy legyen eleje, közepe és vége. A lényeg mindig a vers marad. Az "eleje" , a rövid bevezeto rész csak arra való, hogy a versbeli képnek legyenek elozményei. A Madarak párbeszéde c. jelenetben a bevezeto rész azt mondja el, hogy a színen látható fán két madár lakik. Hallgassák meg, hogyan beszélgetnek egymással. A gyerekek figyelmét e néhány szó máris a lényegre irányítja.

A vers elhangzása után a befejezés is rövid és egyszeru. Az óvóno elmondja például, hogy a madarak azért bújtak el a fészkükben, mert álmosak: "Hagyjuk oket aludni!"

Látszólag semmitmondó ez a néhány szó, de a gyerekek számára fontos. Az élményhullám levezetésére, a belso folyamat lezárására szükség van rájuk. Errol mégis sokan megfeledkeznek, és a vers elhangzása után a bábot, mint funkcióját betöltött eszközt - leteszik az asztalra. Nem veszik észre, hogy a gyermekek még mindig az illúziók világában várják, hogy mi lesz a bábbal. A le nem zárt jelenet hasonló feszültséget kelt, mint a felnott nézoben az adáshiba miatt megszakított tv-eloadás.

- Vannak játékosok, akik a vers zárt formáját prózai szövegbetoldással bontják meg. Fontosnak tartják például a matematikát, s ezért eloadás közben megszámláltatják a gyerekekkel Zelk Zoltán Három nyulak c. versének nyulait és Móricz törököt rugó teheneit.

- Mások a versben eloforduló ismeretlen fogalmakat akarják tisztázni közbeszúrt szinonimákkal. A megértéshez szükséges kulcsszavak ismerete valóban fontos, de ezeket jóval a versmondás elott célszeru tisztázni.

- A hangulatkelto - "ingyom-bingyom"-szeru szavakra még ez sem áll, hiszen a gyermek magától rájön játékos voltukra. A versben és dalban eloforduló furcsa hangzású szavak megragadnak emlékezetében és megmozgatják fantáziáját. A messzi múltat sejteto idegen nyelvre le sem fordítható, "görbénye" szavunk befogadására példának hozhatjuk fel egy 5 éves kisfiú esetét. Amikor eloször hallotta a szót, nem kérdezett semmit, de két napon át "görbényét" játszott. Kendot borított a fejére és groteszk tekergozo mozdulatokkal hangtalanul járt a többiek között. Harmadik napon - senkihez sem szólva - félrevonult, hogy eloször tollal, majd színes ceruzákkal megrajzolja a maga képzeletszülte görbényéjét. Ez aztán mint báb, a paravánon kelt életre.

- Sokat árthat a színpadra vitt vers szépségének az egyetlen tempóváltás. Ennek többnyire az az oka, hogy a játékos nem tanulta meg a verset, vagy a bábtartásban elfáradt a karja.

- Egyenetlenséget, zurzavart kelt a játékban a szöveg és a cselekvés közötti aránytalanság is. Ez abból adódik, ha a surített tartalmú verssorokhoz gyakori képváltást vagy túl sok cselekményt kapcsolunk. Szemléltetoül ragadjunk ki egy versszakot Weores Sándor Tündér c. költeményébol, amit majd minden amator csoport megkísérel bábszínpadra vinni. Lássuk mi mindennek kell történni négy sor elmondása alatt.



Bóbita, Bóbita táncol,

(az idobol erre mindössze két szökdelésre futja)

körben az angyalok ülnek,

( a mélybol angyalok kara bukkan elo, de mielott jól szemügyre vennénk oket)

béka hadak fuvoláznak,

( a következo pillanatban pedig)

sáska hadak hegedülnek.



A szín gyors egymásutánban négyszer változik, s így a nézoknek nincs idejük a vizuális élmény feldolgozására, másrészt a lényeget jelento vers is elvész a képi zurzavarban.

A jó játék feltétele a szöveg és a mozgás helyes aránya, közös ritmusa.

Számolnunk kell még a versek eloadásával kapcsolatban a bábok szövegmondásával is. A gyerekek szívesen utánozzák a kedvelt bábjaikat, s így azok mintául szolgálnak a szép versmondáshoz. Ugyanígy hat a rossz példa is. Az óvódában óvakodjunk tehát a pösze és dadogó báboktól, és kerüljük az éneklo, helytelen hanglejtést, az üres illusztratív hangsúlyozást.

Érdemes megszívlelni Montágh Imre idevágó megállapítását, mely szerint: "Ritka a bábszínpadon a tudatos, gazdagon motivált kifejezés, pedig csak az pótolhatja a képszeruen hiányzó kifejezéselemeket; tehát a hangszínváltások, tempóváltások, a szünetek gondos alkalmazása, zenei és erobeni fokozás, tudatos artikuláció, hiteles hanglejtés- és hangsúlyformák." (Tiszta beszéd. Népmuvelési és Propaganda Iroda, Budapest 1987)

A versmondás buktatóit könnyu elkerülni. Maga a játék egyszeru, és szervesen épülhet az irodalmi foglalkozásokba. Megállapított tény, hogy a gyerekek a bábokkal bemutatott verseket szeretik a legjobban, és ezeket könnyen meg is tanulják.

- Van még egy felbecsülhetetlen értéke a verset mondó bábnak. A vers hatása rejtettebb és hosszú távú. A gyermekek sokáig orizgetik a hallott verseket, melyek elmondására általában csak az irodalmi foglalkozásokon vagy olykor otthon a családban vállalkoznak. De ha bábot kap a gyermek a kezébe, egyszerre megjön a versmondó kedve. A paraván fedezetében, gátlásaitól felszabadultan ismétli újból és újból az addig tanult verseket. Ha elakad társai kisegítik. Egymást váltva veszik kézbe a bábot, míg valamennyien hibátlanul meg nem tanulják a verseket. Ha nem vetélkednek is, de lassanként észreveszik a különbségeket egymás versmondásában.

"Kati bábja szebben mondja, mint a Pistié", vagy "Marci, te túl halkan beszélsz, te meg Róka ne kiabálj" - hangzanak a figyelmeztetések ilyenkor.

Amikor a bábok a szabad játék idejében szerepelnek, a vers kilép a foglalkozások didaktikus légkörébol, s elfogadja helyét az óvoda mindennapi életében, a spontán játékok között.



Jelenetek az óvodai bábszínpadon



Megfigyelések tanúsága szerint a kiscsoportos gyerekek általában a csodálatos elemekben bovelkedo és meglepetésekben gazdag meséknél sokkal inkább kedvelik a mindennapi életük reális történéseit bemutató bábjeleneteket.

Gondoljunk a televízió esti mese musorára, melynek az 5 éven aluli nézok számára legkedveltebb legvonzóbb figurája a Maci. Mit csinál ez a bumfordi feju kis báb? Fogat mos, tornászik, zuhany alá áll, helyre rakja a játékait, nézi a televíziót, és lefekszik az ágyba. Csupa olyan dolgot muvel, mint a nézo gyerekek napról, napra.

A macijelenet estérol estére ismétlodik, s a gyerekek lankadatlan érdeklodéssel nézik és élvezik. Ezzel szemben gyakran a macijelenet keretében játszott mesék, bármily mozgalmasak, változatosak és csodás elemekkel bovelkedok - a kisgyermekek számára mégsem olyan kedvesek, mint a maci fogmosása vagy tornája.

Mi lehet ennek az oka? Itt ismét vissza kell kanyarodnunk a gyermek fejlodési szakaszainak sajátosságaihoz. Tudjuk, hogy a 3-5 éves kor az ideje annak, amikor a gyermek felfedezi az "én csinálom" örömét. Kínlódások és próbálkozások árán is, de megtanulja a cipojét befuzni, bekötni, csakhogy önállóságát bizonyíthassa. Ilyen töltéssel válnak izgalmassá, érdekessé a szokásos tevékenységek és a velük kapcsolatos történések.

Ebbol a forrásból ered az o életét tükrözo óvodai jelenetek iránti szeretete, lelkesedése.

A téma mellett fontosak a gyermek számára a jelenetek szereploi is, melyek - kevés kivétellel - állatbábok, s ezek a kedves nyulak, sünök, kutyusok költik át mesévé az élet reális eseményeit.

A fogmosásban nincs semmi rendkívüli, de ha azt a televízióban egy kismaci csinálja, az már csoda. Bizonyára, ha a macit egy gyermekfigura váltaná fel, hamar lekerülne a képernyorol.

Az óvodai jelenetek óvodásoknak szólnak, s általában pedagógiai céljuk is van. Velük kapcsolatban itt is felvetodik a sokat vitatott kérdés: lehet-e pedagógiai célja az irodalmi alkotásnak?

Öncélú (l'art pour l'art) irodalom nem létezik. Minden munek van eszmei mondanivalója, amit az óvodában pedagógiai célnak mondhatunk. Az irodalmi muvek is hatnak és tanítanak.

A viták során többen a téma szerint skatulyázzák a muveket irodalmi és pedagógiai alkotásokra. Szerintük egy kismalac báb csak akkor lehet fémjelzett mesehos, ha a farkasok kergetik, de ha abból támad körülötte konfliktus, hogy a társai közül senki sem hajlandó vele játszani, amikor pocsolyából sárosan megy közéjük, akkor ez már pedagógia. Felnott szemmel nem veszik észre, hogy a 3-5 éves gyermek számára a játékból való kiközösítés felér egy farkastámadással.

Valójában nem a téma dönti el egy mu értékét, hanem a belso tartalom s a formába öntés muvészete.

Ezek alapján nem nehéz megítélni, hogy mikor értékes egy bábdarab és mikor talmi.

Az óvodai bábjeleneteknek van ugyan pedagógiai célja, de ez nem ok arra, hogy a nézo gyermekek örömét didaktikus szövegek beszúrásával romboljuk szét.

Sajnos, az efféle didaktikus darabok elég gyakoriak a gyermekparavánon. Jellemzojük, hogy a szereplok maguk mesélik el jellembeli tulajdonságaikat, s a velük történt eseményeket. Az is gyakori ismertetojük, hogy a szereplok között mindig akad egy okos és jóságos anyó, vagy manó, aki a "levont tanulságot" a fejére olvassa az engedetlen kiskutyának, macskának vagy malacnak.

A didaktikus darabok másik jellegzetessége: a vég nélküli dicsérgetés. Ez jellemzo sok felnott életszemléletére, gyermekekhez való viszonyára is.

A Mackó papa alszik c. (l. Óvodai Nevelés, 1961. 7-8. Sz.) jelenettel kapcsolatban elhangzott az a kifogás, hogy a papa miért nem dicsérte meg a fiát, amiért az csöndben játszott azalatt amíg o aludt?

Miért kell olyasmiért dicsérni a gyereket, ami magától értetodo viselkedés, természetes emberei magatartás? Miért jár dicséret azért, ha valaki megeszi az ebédjét, ha becsukja maga után az ajtót, és nem trombitál az alvó apa fülébe?

A gyermek - még ha a bábszínpadról hallja is - az efféle dicséretek hatására maga is elhiszi, hogy valami rendkívüli dologért jutalmazzák, s ez az érzés úgy belésulykolódik, hogy megsértodik, ha véletlenül elmarad a szokásos jutalom.

Óvakodjunk tehát az ilyen daraboktól. A "jó" jelenetben az író a történéseket a szereplokkel nem mondatja, hanem eljátszatja. A nézok a szereplok jellemét a cselekmények során ismerik meg s ezek alapján ok alakítják ki róluk véleményüket, cselekedeteikrol ítéleteiket. A jó muben a gyerek véleménye, ítélete azonos az íróéval.

Ahhoz, hogy a jelenet az író szándéka szerint hasson, nem elég ha tárgyilagosan leírja a történeteket. Érzelmi futöttséggel magának is állást kell foglalnia a helyes, az igazi eszmék mellett. Az o erkölcsi-sugalló tehetsége kelti életre a muvet.

Sohasem szavakban bélyegzi meg a rosszat s szeretteti meg a jót, hanem a muvészet egységes színpadi jelképrendszerével, szimbólumvilágával ábrázolja a belso emberi tulajdonságokat, a szereplok karakterét.

Foglalkoznunk kell a jelenetek pszichológiai hatásával is.

A jelenet egyszeru, még is jól eljátszani csak akkor lehet, ha tökéletesen beleéljük magunkat a gyermek világába, melyben sok mindent át kell értékelni. És csak akkor látjuk meg, hogy amit mi felnott szemmel jelentéktelennek véltünk, az nagyon is fontos.

A kiscsoportos gyerek számára - aki most ismerkedik egy idegen, tágabb környezettel, annak érthetetlen szokásaival, bonyolult emberi kapcsolatok rendszerével - az óvoda ismeretlen világ.

Az elbizonytalanodás már az óvoda kapujában kezdodik. Mi vár rá odabent? Egyedül, támasz nélkül áll a köpenyes nénik elott. Azt sem tudja, hogyan viselkedjék. Üljön? Álljon? A terem is olyan furcsa, se nem szoba, se nem konyha. A többi gyereket lesi. Mindenki egy nénire figyel egész nap, azt csinálják amit o mond nekik.

De miért kell kimenni a terembol, ha o bent szeretne üldögélni, és miért küldik W.C.-re, amikor....

Ha így közelítjük meg az óvodások életét, akkor értjük igazán, hogy mire várnak feleletet, s ezek között mi az, amiben a bábok segíthetnek a legjobban. És ha látjuk a néhány perces játék hatását, egyszerre megvilágosodik elottünk a jelenetek rendkívüli fontossága.

A bátortalan kiskutya - az új óvodás - a csésze letevését tanuló kisegér és társai mind az o életüket élik, rejtett szorongásaikkal, bizonytalanságaikkal. Bodri kutyusban a gyermek önmagát látja, vele azonosul, s amint az egyre bátrabb és vidámabban játszik az óvoda játékaival, benne is egyre jobban oldódik a szorongás, s a bábokkal együtt azt kezdi érezni, hogy mégis jó óvodásnak lenni.

A bábszínpadról kapott információk csökkentik bizonytalanságát. A báboktól viselkedési formákat les el, az óvodai szokásokkal ismerkedik, s felfogja a bábok játékából felé áradó vidámságot, szeretetet. A bábszínpadon rendezve kapja meg mindazt, ami az új környezetben kaotikusan veszi körül.

Ismeretlen új örömet jelent a gyermek számára a többi gyermek felfedezése, akikkel összefuzi a közös élmény öröme és varázsa.

A bábok segíthetnek abban is, hogy a csoportban önmagára leljen.

Amikor az álmos kismackó számon tartja az o születésnapját, és csak neki játszik a paravánon, s a csoportban mindenki ot ünnepli - ez olyan élmény, aminek hatására sok visszahúzódó gyerek nyílt meg a közösség felé egy-egy ilyen bábos köszönto után.

Az óvodai élet mindennapja sok témát és számos alkalmat kínál az egyszeru bábszínpadi jelenetek elmélyítésére.

Mesék az óvodai bábszínpadon



Gyermekirodalmunk egyre több meséskönyvvel gazdagodik. Amikor bábszínpadra adaptálás szándékával lapozunk bennük, fokozottan figyeljük a mesék

témáját,

szereploit, konfliktusait,

forrásait, s végül

az óvodai bábszínpad lehetoségeit.

A rövidre fogott óvodai jelenetek a gyermek mindennapi életének személyes kérdéseit válaszolják meg, viszont a hosszabb lélegzetu "jó" mesedarabok már a gyermek táguló világához igazodva, elvont emberi értékeket, morális igazságokat emberi karaktereket mutatnak be. Való és irreális történésekbe építve feltárják a jó és a rossz szembenállását, örökös konfliktusait, s az így megismert ellentétek, harcok a gyermeket is állásfoglalásra késztetik.

Az óvodás számára igen kedvesek a mesékben szereplo emberek, de a meseszeruséget a hagyományos tündérek, sárkányok és beszélo állatok jelentik számára. Az emberek szerepükben huek önmagukhoz, a tündérek megjelenítése sem okoz gondot. Más a helyzet az állatszereplok ábrázolásában.

Igaz, hogy emberi karakterrel ruházzuk fel oket, de a gyermek alakításukat akkor érzi hitelesnek, ha az emberi tulajdonságokat sikeresen egyeztetjük az állat természetes megnyilvánulásaival. A kiscsoportos még csokoládéval kínálja a cicabábot, de a nagycsoportos már tejfölt ad neki. O friss érdeklodéssel fordul a természet növény és állatvilága felé. Megfigyeli a környezetében lévo kiskutyák, macskák és egyéb állatok életmegnyilvánulásait - foleg hangjukat, mozgásukat, táplálkozásukat, s amikor a bábszínpadon találkozik velük, örül, ha viselkedésük saját emlékképeit idézi. A Madárijeszto meséjében nem érzi irreálisnak annak énekét, de természetesnek tartja azt is, hogy a sün bogarászik, s a rókának jércére fáj a foga.

Ez a kettosség - valóság és mesetudat egyensúlya - a tökéletes színházélmény alapja.

A megfigyelések során az is kitunt, hogy milyen ellenérzéssel - elidegenítési effektusként - fogadják a természet rendjének ellentmondó darabokat. Sehogy sem tudnak például abban megnyugodni, hogy az egyik nekik szánt mesedarabban a fölényes macska a szolgálatába szegodött kutyának parancsolgasson. Természetesnek tartják viszont az évezredes megfigyelésekbol leszurodött népi szimbólumok világát, amelyben többek között a kutya a huséget, a macska az álnokságot, a róka a ravaszságot jelképezi.

A szimbólumok osi jelrendszere emberi jellemeket ábrázol. Klasszikus példa erre Arany János Toldijában Miklós "rókalelku bátyja". A "róka" - egyetlen szó - elég itt egy ember jellemének bemutatására.

A szimbólum surít, s ennek a sajátosságnak az óvodai bábszínpadon felbecsülhetetlen az értéke. Vannak fogalmak, amiket puszta szavakkal szinte lehetetlen megmagyarázni. Ilyenkor hiábavaló minden körülírás. De ha egy báb - adott esetben egy kis rókagyerek - képszeruen, cselekedetek láncolatával mutatja be a ravasz ember karakterét, egyszerre megvilágosodik a ravaszság fogalma. És ha ez a beállítás több mesén át ismétlodik, a végén elég a színpadon feltunni a rókának, a gyerek már pontosan tudja, hogy milyen jellemet takar.

A rókához hasonlóan a gyermek megismeri a különbözo karaktert jelzo állatbábokon keresztül azok tulajdonságait, illetve a hozzájuk kapcsolódó fogalmakat. És e szimbólumok jelrendszerének ismerete nagyban segíti a társadalomban való tájékozódásban. Jelrendszereket gyártó korunkban hiba lenne megfosztani ot a népi szimbólumok jelrendszerétol.

Egyesek a "modernség" jelszava alatt igyekeznek megbontani az állatfigurák hagyományos szimbólumrendjét. Tagadják a róka ravaszságát, mint ellenpéldára hivatkoznak Saint-Exupéry kis hercegének lírai kis rókájára - s nem gondolnak arra, hogy Saint-Exupéry nem óvodásoknak írt -, a népmesei szimbólumokról mondottak viszont elsosorban a 6 éven aluliak korosztályára vonatkoznak.



Konfliktusok a mesében

A bábszínpadi mese, mint a legtöbb drámai mu, a szereplok közötti ellentétekre - konfliktusokra - épül. A gyermek fokozódó izgalommal követi az eseményeket, s a hossel azonosulva átéli annak érzelmeit, indulatait. Számára az ellentétek harca teszi izgalmassá a mesét, s végig kell vezetni a mese útján, hogy feloldódjék benne az ezek által kiváltott feszültség.

Felvetodik az a kérdés, hogy az így indukált izgalmi állapot meddig fokozható?

A konfliktusok muvészietlen - csak indulatok keltésére meno - kibontása kétféle veszélyt is rejt magában:

- a megengedett határon túli félelemérzést és

- a fékevesztett agresszióét.

A gyermek - amikor azt látja a színpadon, hogy a hos életét félelmetes, iszonyatot kelto szörnyek veszélyeztetik - éppen a vele való azonosulás folytán úgy érzi, mintha ot fenyegetné veszély. Kisgyermekre ez a túlfeszített idegállapot ártalmas lehet.

A jó mesében a hos közelében a legnagyobb veszélyben is mindig akad egy segíteni kész tündér vagy jóságos anyóka, aki megmutatja a szabadulás útját.

A Télapó kesztyuje c. mesében egy varázsige segíti ki a veszélybe került nyulacskát. A gyermek ezt tudja, s - Mérei Ferenc kifejezésével - a "veszélytelen veszély" tudata normalizálja a mese keltette feszültséget.

A színpadi konfliktusok során támadt ordítozások, verekedések - esetleg felfokozott zenei aláfestéssel - ugyancsak veszedelmesek. A gyerekek felkorbácsolt indulatokkal kísérik a színpadon dúló harcot, s ennek feszültségét viszik magukkal.

Elofordul, hogy maguk a játékosok provokálják a nézok vadulását. Egy idoben sokan játszották a Kis kacsa c. bábdarabot, melyben a narrátor buzdítására tapsolt, ordított és lábával verte a padlót a közönség. Soha annyi felizgatott, egymást lökdöso gyermek nem hagyta el a játék színhelyét, mint akkor. Az efféle eloadások arról gyozik meg a gyermeket, hogy a konfliktusok csak verekedéssel, az ellenfél elpusztításával oldhatók meg. Felelotlen és gonosz játék ez - merénylet a gyerekek ellen.

A nézok hisznek a báboknak, s a bizalmat a jó darabírónak arra kell felhasználnia, hogy egy humánusabb életszemléletet sugározzon feléjük. Az igazság diadalát nem csak verekedéssel lehet kifejezni. A Madárijeszto c. darabban a kis sün, bár hegyes tüskéivel támadhatott volna, de ehelyett ügyességével, "emberséges" magatartásával gyozte le ellenségét.

A pszichológusok a megmondhatói annak, hogy milyen veszélyes tuzzel játszik az az író, aki darabjában helytelenül exponálja az agressziót, vagy az a játékos, aki játékával indukálja a gyermeki agressziót. Ezekrol írja Polcz Alain: ... nem veszik tekintetbe, hogy ez a gyermekközösség, amelyiket nem helyes módszerrel hoznak izgalmi állapotba, hosszabb vagy rövidebb idore nehezen fegyelmezhetové válik, és hogy a darab egyes elemei, különösen azok, amelyek agresszív ténykedést mutatnak be, hogyan térnek visszal...., s néha még hetek, hónapok múlva is éreztetik hatásukat.

Dramaturgiai és pszichológiai problémák a bábjátékban. Népmuvelési Propaganda Iroda, Budapest 1980.



A mesedarabok forrásai



A bábdarabok különbözo forrásokból erednek. Egy részük eleve bábszínpadra íródott, de többségük az ún. irodalmi mesék vagy pedig népmesék feldolgozásai. Témájukat tekintve az elso két csoport a mának szól. Velük szemben a népmese "osi hagyományok rejtjeles orzoje".

Ebben a felosztásban az óvodai bábszínpadon irodalmi mesét és népmesét játszunk.

Mindketto tartalmilag megegyezik abban, hogy a bábok útján olyan eszméket tolmácsol, amelyek a gyermek személyiségének fejlodését, kibontakozását szolgálják: a muvészet nyelvén szólva megtanítják a szép, igaz és a jó meglátására, egy tisztább életforma szeretetére.

Megegyeznek abban is, hogy mesebeli alakokat szerepeltetnek, akik csodálatos körülmények között, csodálatos dolgokat muvelnek.

A mai és a népmese eltér egymástól abban, hogy egyik a gyermek által ismert világot ábrázolja, míg a másik visszavezet a ködbe veszett "hol volt, hol nem volt" - távoli idokbe.

A mai gyerek a népmesékben sok mindent nem ért meg. Számára a szegénység, éhezés éppúgy ismeretlen fogalom, mint a szolga és a gazdag ember kapcsolata. Ebbol téves lenne arra következtetni, hogy a népmese meghalt a mai gyermek számára. Értékei ma is élnek, csak éppen érto szemmel kell válogatni belolük.

Nem az a lényeg, hogy a feledésbe ment hiedelmeket és szokásokat vigyük bábszínpadra. Ezeket bátran elhagyhatjuk.

Ortutay Gyula már 1940-ben arra biztatott, hogy tárjuk fel a gyerekek elott népmesegyujteményeink remekeit - de azt is hozzátette - , hogy közben nagyon vigyázzunk arra, hogy a népmese lényege sértetlenül maradjon.

Mi hát a lényeg? A mese morálja, optimista látásmódja, a mesehosök eszmei világa, természetszeretete, a környezetünkhöz a világhoz való kapcsolatuk gondolati tisztasága, embersége.

A kiskondások, a legkisebb fiúk - mind igaz lelku, becsületes emberek, akiknek sohasem repül a sült galamb a szájukba; sok fáradsággal, önfegyelemmel, három próba letételével érhetik csak el céljukat. Csodás lények, bajba jutott állatok a segítoik. Nyelvük szépsége pedig varázslatos.

Nyitott szemmel járják a világot, ismerik a természet titkait, a virágok, állatok nyelvét, s a csillagok járását.

Hosök ok, igazi mesehosök, akiket a gyerekek is szívesen fogadnak. A róluk szóló meséket azonban eredeti formájukban már terjedelmük miatt sem vihetjük minden esetben a gyermekek elé.

A kiválasztott mese történéseinek áradatát úgy rövidítjük le, hogy kiemeljük a hos tevékenységének fontos mozzanatait, és elhagyjuk a kitéroket. Csökkenthetjük az epikus, leíró részleteket is. Megtehetjük, hogy egyetlen motívumot emelünk ki egy mesébol, s abból fejlesztjük ki a bábdarabot.

A mesék muvészi átdolgozása több mesegyujteményt szolgál mintául, élén Illyés Gyula 77 magyar népmese c. kötetével. A gyujteményekben lévo legtöbb mese alapul szolgálhat a bábszínpadi feldolgozásra.



A mesejátszás lehetoségei az óvodában



A mesék kiválasztásakor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem az Állami Bábszínház neves színészei lesznek mesedarabunk eloadói, hanem egy-egy óvoda néhány báb- és gyermekszereto pedagógusa, akiknek sem reprezentatív színház, sem korlátlan ido nem áll rendelkezésükre.

Milyenek legyenek hát az óvodában játszható darabok? Eloször is rövidek. Nagycsoportos gyerekek - a darab milyenségétol függoen - általában 15-25 percig képesek a bábszínpadra figyelni, s az óvónoknek is kb. ilyen terjedelmu darabok megtanulására van idejük.

A gyermekek és óvónok igényeit összehangolva, kevés szereplos, rövid idotartamú, könnyen és gyorsan kivitelezheto mesedarabokra van szükség az óvodában, hogy ne legyen terhes a játék senki számára sem.

Kedélytelen, tüskés természetu emberek kezébe sehogy sem illik a melegséget, vidámságot kívánó báb. A muvészeteket szereto, játékos kedvu óvónok a legjobb bábjátékosok. A belso adottságoknak természetesen megfelelo szakmai ismeretekkel kell párosulnia. A mesterséget is meg kell tanulni.

A játékot nemcsak szeretni és érteni kell, hanem az is fontos, hogy a gyermek ismeretében tisztán lássuk hatását, jelentoségét. Érezzük azt, hogy a bábjáték során velünk és a gyermekekkel valami rendkívüli, ünnepi dolog történik. Játékunk ajándékozás, valamit adunk a gyermekeknek önmagunkból: a szép meglátásának képességét, az igazért való kiállás bátorságát, az élet szeretetét.




II. Ének és zene az óvodai bábjátékban



Az óvodásoknak szóló énekgyujteményekben szép számmal találunk bábszínpadra kívánkozó dalokat.

A versekhez hasonlóan, a párbeszédes és történést kifejezo dalok a legalkalmasabbak a bábszínpadi feldolgozásra, s ezekre is érvényesek a dramaturgiai szerkesztés szabályai, valamint a versekre vonatkozó megállapítások. Lényeges szempont, hogy - itt is - elsodleges a dal, mely a bábbal összekapcsolva is megorzi önállóságát.

Az óvodai bábszínpadon a bábok különbözo alkalmakkor és különbözo céllal énekelhetnek:

- az énekfoglalkozásokon,

- a gyermekek spontán játéka közben,

- dalfeldolgozásokban és mesejátékokban, rendszerint hangszerkísérettel.

Báb az énekfoglalkozásokon



Óvodáinkban a bábjáték leggyakrabban az énekfoglalkozásokban szerepel. Ez két okra is visszavezetheto.

Forrai Katalin - az óvodai zenepedagógia kiemelkedo egyénisége - maga is szívesen vesz kézbe egy-két vidám bábfigurát bemutató foglalkozásain. A hallgatók ilyenkor kedvet és indítást kapnak a példa követésére.

Az óvoda nevelo-oktató munkájában szerzett tapasztalatok arról gyozik meg az óvónoket, hogy a bábbal motivált énektanítás hangulatosabb és sikeresebb a szokásos módszereknél.

Az énekfoglalkozásokon a bábok szerepeltetése többféle okból és többféle módon történhet.

A báb leginkább énekszeretoként vesz részt az énekfoglalkozásokon, melynek célja lehet a dal megszerettetése, a halk és hangos éneklés, a hangulatkeltés, a szép kiejtés stb.

Más esetben a báb aktív résztvevoje a közös dalnak, esetleg o az éneklés kezdeményezoje. De felhasználhatja a bábot az óvóno szemléltetésre is (pl. egy cica- és egy kutyabáb segíti a magas és mély hangok megkülönböztetését, vagy a bohócbáb a ritmust érzékeltetve táncol a gyermekek énekére).

A felelgetos dalok egyszerre élettel telítodnek, ha bábok adják elo, vagy ha a báb kérdéseire felel az éneklo közönség.

Az óvodai énekfoglalkozásokon megfigyelhetjük, hogy a báb karaktere mennyire meghatározza a foglalkozások érzelmi hofokát.

Bebizonyosodott, hogy az okos, mindenkinél mindent jobban tudó - tudálékos - bábok csak kezdetben érdekesek a gyermekek számára. Meroben más a reagálásuk, ha egy szelíd, gyámoltalan, de érdeklodo kisnyúl vagy kutyus kerül eléjük. Az óvodások ilyenkor boldogok, hogy végre akad "valaki" - egy kedves nyuszi vagy kutyus - "akinél" ok okosabbak, akit ok taníthatnak valamire.

Az alkalmazott bábfajtát mindig játékbeli funkciójának megfeleloen válasszuk meg.

Ha az óvóno karján hallgatja a gyermekek énekét, akkor zsákbábot használunk; ha viszont a gyerekek vidám, pattogó ütemu énekére táncolnia kell, akkor legjobb a marionett vagy a botbáb.

Újabban divatba jött az a játékforma, amikor a csoport egyetlen hatalmas bábbal jár a teremben, változatos alakzatokban, kanyarogva. Az ötlet Kínából ered, az ottani népünnepélyeken, felvonulásokon hagyományos az óriás sárkányfigura, amely alatt olykor 20-30 ember is lépked egyszerre.

A televízió Játsszunk bábszínházat! musorában a képernyon is láttunk hasonló térjátékot, azzal a módosítással, hogy minden egyes vonuló hatalmas kockát tartott a feje fölé, s ezek összessége alkotta az "óriás kígyót". Televíziós látványnak érdekes ez a játék, bizonyára a gyermekek is élvezték a szereplést.



Spontán ének bábbal



A gyermekek számára sokkal élvezetesebb a bábjátéknak az a módja, amikor felszólítás nélkül mehetnek be a paraván mögé, és ott szabadon választott, szívük szerinti dalaikat bábjaik improvizált mozgásával, táncával kísérik.

Émile Jaques-Dalcroze, genfi zeneszerzo, zenetanár volt az, aki tanítás közben rájött arra, hogy milyen rendkívüli módon segíti a zeneoktatást az egész testtel átélt, eleven belso ritmus megismerése.

Ez a transzfer hatás a bábjával együtt mozgó, éneklo gyermeknél is megfigyelheto. Legjobban az énekes, dalos népi játékokban, érvényesül, melyek hagyományos szövegét énekelve végzik a megfelelo ritmikus, természetes utánzó mozgást.

Gyakran felvetodik az a kérdés, hogy miért kell a népi játékokat bábszínpadra vinni, amikor a gyerekek éloben is eljátszhatják oket.

Az elso észrevételünk a kérdéssel kapcsolatban, az, hogy általában olyan ismert népi játékokat adaptálunk a bábszínpadra, amelyeket már régen játszanak.

Azt is meg kell mondanunk, hogy a bábszínpad sohasem másolja az élo játékot, hanem újfajta megközelítésben tárja fel annak rejtett tartalmát, az ember és természet kapcsolatát.

A népi játékok cselekményei, történései hajdani eseményekre vezethetok vissza. A libákat orzo kis szolgáló ludait valamikor igazi farkasok lopták el, tyúkanyó csibéire is eleven róka leselkedett, s a faluvégi kacsaúsztatóban nem egy eltévedt kiskacsa kereste anyját.

A mai gyerek számára a színes élménytartalomból csak a forma maradt meg. A játék idoközben elvesztette savát, borsát.

És mi történik a bábszínpadon? A játék eredeti szereploi: csibék, rókák, megszeppent kis szolgálók - életre kelnek a függöny mögötti mesevilágban. Ott látjuk oket az egyszer volt réten, a vadakat rejto erdoben, vagy éppen a szegény asszony aranykrajcárt rejto szemétdombján.

A szereplokkel azonosuló óvodás maga is ott lélegzik a bábokkal. S amikor késobb az énekfoglalkozáson vagy az óvoda udvarán újra eljátssza a bábszínpadon is látott játékot, akkor az többé már nem begyakorolt szerepjáték, hanem színes élmény, továbbélo hagyomány.

A bábszínpadi feldolgozásnak, nemcsak a játék menetét, hanem eredeti, vidám hangulatát is sugároznia kell, úgy, amint a falusi gyermek képzelete vidám, tréfás kedvu játékká kerekítette az eseményt.

A szerepeket alakító gyerekek társaik szórakoztatására igyekeztek minél több humort, kacagtató ötletet bevinni az alakoskodásba. Mennél jobban forgatta a szemét és mennél jobban vicsorgott a farkas alakítója, annál humorosabbá vált a szerep.

Vidám ez a játék, de sohasem kegyetlen: a pórul járt tolvajt nem ölik meg, hagyják elfutni. A népi játéknak jellegzetessége a humánum, s ezt nem szabad megváltoztatni, meghamisítani. A

hagyomány kötelez.

A gyermekek népi játéka még a bábszínpadon sem krimi, hanem vidám, izgalmas, szimbolikus játék.



A bábszínpadi mesejátékok dalbetétei és hangszeres kíséretük



Jelentos szerepe van a dalnak a bábszínpadi mesejátékokban is. Alig van olyan mesejáték, amelyikben ne lenne egy-két dalbetét. A mesehos az énekével mindig valamilyen felfokozott érzést fejez ki. Dalol örömében, bánatában, de még félelmében is. A nézo gyermekek szívesen énekelnek ilyenkor együtt a bábokkal, mint látjuk például A piros tulipán c. darabban.

A hosszú és gyakori dalbetéteket a gyerekek könnyen megunják. Ezért bármilyen kedves legyen is az ének, egy versszaknál többet ne énekeljünk.

A darab hangulatát a dalok erosen színezik. Világos, hogy vidám jelenetekbe vidám dal illi, s a bánkódó hos ne énekeljen pattogó indulót.

A bábszínpadi énekhez szervesen kapcsolódik a kísérozene.

Az óvodának megvannak a maga hangszerei, amelyek tökéletesen illenek a bábok játékához. Az ütohangszereket maguk a gyermekek is ügyesen használják. A bábok énekét hol dobbal, hol ütofával, máskor triangulummal kísérik. Hatásukra a játék megszínesedik, lüktetobbé válik.

A ritmus megszerettetését, a ritmusérzék fejlesztését segítik az ütohangszerek. Az óvodai bábok világához tökéletesen illenek a saját elkészítésu, a természet hangulatát kelto játékos ritmushangszerek.

Az ido ugyan elmúlt a régi falusi gyermekélet felett, de ezek a játékok a mai gyerekekhez is megtalálják az utat, csak éppen megfelelo keretbe kell illeszteni oket. Ilyen például a Csigahívogató c. jelenet, melyben dióhéj-ciripelo, cirokhegedu s a száraz mákgubó finom zizegése vezeti be a zajhoz szokott gyermekeket a csönd birodalmába.

Amikor nagyobb mesejátékot több óvóno ad elo, akkor a zenét is az óvónok szolgáltatják. Az óvodai ritmushangszerhez jól illik a hegedu és a furulya hangja. Az óvónok hangszerhasználatával részletesen foglalkozik az óvodai énektanítás ismert szakirodalma.

Bábszínpadi játék kíséretéhez lehetoleg élo zenét szólaltassunk meg. Vigyázni kell azonban arra, hogy a zene ne nyomja el a bábu játékát, mert - amint Obrazcov is mondta - "A báb egy hegedu mellett tud sírni, de nyolcvan mellett nem".




III. Az óvodai bábjáték és a képzomuvészet

"A bábszínházban az anyag, a matéria a fo ábrázolási eszköz" - írja Szilágyi Dezso.

Arra azonban, hogy milyen legyen az ábrázolás módja, nincs még kidolgozott, korszeru esztétikánk. "Merészség is lenne mualkotási törvényeket megállapítani egy olyan korban, amely szédületes gazdagsággal termeli minden muvészeti ágban - így a bábjátékban is - a sokszínu és változó kifejezési formákat". (A plasztikai elem szerepe a bábszínházban. Népmuvelési Propaganda Iroda, Budapest, 1980).

A bábszínpadi ábrázolásban az óvóno - kello bábjátékos szakmai ismeretek mellett - egyetlen biztos támpontja a gyerekeke ismerete. Pontosan kell tudnia, hogy a gyerek fejlodése folyamatának szakaszaiban mit tud környezetének élo és tárgyi világáról.

A gyermekrajzok - bár erosen surítettek és stilizáltak - pontosan tükrözik azokat a jegyeket, melyeket az emberek és tárgyak jelzésére fontosnak tartanak. A fejet például következetesen kereknek rajzolják, s az acrábrázolásban - ha sematikusan is - a szemet és a szájat is jelzik. Ezek az egyetemes jegyek teszik olyan hasonlóvá világszerte az óvodás korúak emberábrázolásait. Ezeket a gyermeki jegyeket a bábszínpadi ábrázolás ábécéjének tekinthetjük. Ezekbol indulunk el, amikor az óvodai bábok és díszletek jellegzetességeit tárgyaljuk.



Az óvodai bábok jellegzetességei



"Minden bábfigura embert ábrázol, még akkor is, ha nem ember formájú (állat, fantomlény, használati tárgy, absztrakt plasztika stb), mert a mozgatása és a bábjátékos kikölcsönzött hangja következtében emberi élethelyzeteket jelez." (l.m.)

Szilágyi Dezso idézett megállapítása az óvodában alkalmazott bábokra is érvényes. Formálásukat tekintve ezek két nagy csoportot képeznek:

- hagyományos óvodai bábok,

- az újabban népszeruvé vált rögtönzött bábok.



Hagyományos bábok



A hagyományos óvodai bábok körébe többféle bábfajta tartozik. (zsák-, marionett, botbáb, gyuszu-, lépegeto-, átváltozó ujjbáb stb). Valamennyit ismert anyagból (textíl, papíros, hungarocell stb) szabással, varrással, ragasztással vagy faragással alakítjuk ki. Általában ezek népesítik be az óvodák bábospolcait. Készítésük közben gyakran felmerül a kérdés: milyen a jó óvodai báb? A minden bábra vonatkozó általános követelményeken kívül vannak-e sajátos jegyei?

Az óvodai bábok egyik jellemzo sajátossága a kicsinységük. Az óvodás korú gyerek szereti a kedves kis figurákat, "akik" a színpadról az o segítségét, tanácsát, véleményét, olykor ítéletét kérik, s akikkel szemben o maga eros, okos és segítokész lehet. Amikor meg o maga a mozgatójuk - azok az o akaratát, elképzeléseit, legtitkosabb vágyait valósítják meg, ellenkezés nélkül.

A kis méretu bábok javára írható a gazdag mozgáslehetoségük is, amivel a legfinomabb érzésmegnyilvánulásokat is ki tudják fejezni. A kiváncsi egérke elorenyújtja a nyakát, a gondolkozó apó megvakarja a füle tövét stb.

Viszont az is tény, hogy nagy teremben, nagy színpadon szerepeltetésre nem alkalmasak. Alakjukat elnyeli a megnövekedett színpad tere s a közönségtol való távolság. Más a helyzet az óvodában, ahol csak néhány méter az egész nézotér, hiszen az óvónok rendszerint a mesesarokban, közel a gyerekekhez játszanak.

A jó báb - függetlenül funkciójától - mindig szép. Még a mesebeli "csúnya lány" sem lehet visszataszító.

"Ami csúnya - mondja Füst Milán - a muvészetben élvezetesen legyen ábrázolva" (Látomás és indulat a muvészetben. Magveto Kiadó, Budapest, 1963). De a gonosz királyt például ne személyében szépítsük meg, hanem a "megmunkálása legyen szép". A belso, negatív tulajdonságok kifejezésére a bábmuvészetnek is megvan a maga eszköztára, jelrendszere.

Számos példát láthatunk erre a Budapesti Állami Bábszínházunk színpadán. A Pagodák hercegének gonosz udvarmestere - Bródy Vera muvészi megfogalmazásában - disszonáns, hideg színeivel, szögletes formájával félelmetesen hat, még mielott megszólalna vagy megmozdulna. Viszont "megmunkálásában" szép bábu.

A "szegénység" jelzésének is megvan a maga módja. A mesebeli szegénylegény bábujának ruhája nem lehet piszkos, rongyos. Elég néhány színes folt a nadrágon a szegénység érzékeltetésére.

Az óvodai bábok készítésekor fokozottan kell ügyelnünk az életkor jelzésére.

A gyermek erre igen érzékeny, s elidegeníto effektusként hat rá, amikor példuál a mackó papa a vele azonos méretu és külseju "kisfiával" jelenik meg a színen. Ezért fontos, hogy a nagy rókának kisrókája legyen, a lónak csikója, a tyúknak meg csibéje.

A kor jelzésére különösen az emberfiguráknál kell ügyelnünk. A kereskedelemben kapható mesebeli bábanyókák, olykor sárga arcukkal, hegyes állukkal inkább tunnek gonosz boszorkáknak, mint a darab kívánta jóságos nénikének. A bamba tekintetu, borvirágos orrú apóink sem keltenek több bizalmat. Pedig másképp, vonzóan is be lehetne mutatni az öregséget. Példák erre a moszkvai Állami Bábszínház derut és szeretetet sugárzó anyó és apó figurái.

A jó báb fo jellegzetessége a stilizáltsága.

A bábok jellemüket tekintve jók vagy rosszak, de még a legtündöklobb királylány is - a stilizáltság folytán groteszkké válik. Ez nem hiba, hanem sajátosság, amitol a figura kedvessé, bábossá válik.

Az óvodai bábok tervezésekor nagy vonalakban azt is meg kell fontolnunk, hogy a stilizálásban milyen fokig menjünk el. Pedagógiai és szakmai körökben számos vita folyt errol. Az eligazodásban - amint már elobb is említettük - az óvodás gyerekek rajzai segíthetnek. Ezek a rajzok is erosen surítettek, stilizáltak, és pontosan tükrözik azokat a jegyeket, melyeket az emberalak jelzésére és felismerésére a gyerekek fontosnak tartanak.

A gyerekek számára a felismerésben a formának lényegesen nagyobb a jelentosége, mint a színeknek, amelyeknek számukra alig van naturális kötöttsége. Kék hajú tündérek, piros pettyes kiskutyák azért nem ritkák a gyermekrajzokban.

A gyermeki ábrázolásokban azt is megfigyelhetjük, hogy a színek nem annyira karaktert, mint inkább a lerajzolt személyhez való kötodésük milyenségét, érzelmi hofokát jelzik. A melegbarna nadrágos és világító sárga pulóveres apa például felfelé ívelo piros vonal szájával meroben más érzelmi töltésu, mint a másik gyermek méregzöld "szerelésu" hatalmas, piros kezu apafigurája.

Az efféle rajzok jelzéseibol pontosan megismerhetjük a gyermeki látásmód iratlan szabályait, jellegzetességeit, melyeknek ismerete segítségünkre lehet az óvodai bábok készítésében. Tudjuk például, hogy a száj vonala belso tartalomnak is lehet a jele. Ha felfelé ível, az jókedvet, a lefelé hajló vonal pedig haragot vagy sírást fejez ki.

Szólnunk kell még a bábok, foképp a zsákbábok anyagáról. A kisgyermek számára ugyanis rendkívül fontos, hogy a báb puha, kellemes tapintású anyagból készüljön. Boldogok pl., ha a kisnyúl puha talpával megcirógatja az arcukat, vagy kezet fog velük.

Amikor a jó óvodai báb jellemzoit kutattuk, megállapításaink forrása mindig a gyakorlat volt. Ismételt tapasztalatok vezettek ahhoz a felismeréshez, hogy a gyerekek a sokféle bábok között pásztázva, mindig a kicsiny, a szép, a mérsékelten stilizált, színes és puha báboknál kötöttek ki.



Rögtönzött bábok az óvodában



Az óvodákban kedvelt rögtönzött bábokról - rendkívüli értékük miatt - részletesebben kell szólnunk. Ezek valójában terményekbol, ismert tárgyakból alakított bábfigurák.

A tárgyak fantáziát, alkotó kedvet serkento, ötletadó varázsát talán Picassónál senki sem ismerte jobban.

"Boldog volt, ha rátalált egy-egy ócska villára, törött lapátra, repedt fazékra... egy ilyen fajta lelet gyakran egy új, merész alkotás kezdetét jelentette számára" - olvashatjuk Francois Gilot visszaemlékezésében.

Arra a kérdésre, hogy szobrába miért építi be azt a rengeteg diribdarabot, ócskaságot - Picasso azt felelte:

"Nem arról van szó, hogy szükségem volna ezekre a készen kapott elemekre, hanem arról, hogy egy metafora felhasználásával érem el a valóságot... A metafora formája lehet elnyutt vagy törött..... de megfogom, és olyan meglepo módon használom fel, ami újfajta érzelmeket vált ki a nézokbol.... Ezzel a módszerrel, olyan irányba terelhetem a szemlélo értelmét, amelyet nem várt, és rákényszerítem, hogy újra fölfedezzen olyan dolgokat, amelyekrol megfeledkezett." (Életem Picassóval. Corvina Kiadó, Budapest 1978)

Picasso összegyujtött, kész elemekbol alkotott muvei és a gyermek környezetében található, ismert tárgyakból rögtönzött bábok közös eredetuek. A tárgyakat meglelkesíto gyermek szereti, magához közel érzi és megérti ezeket a különös, fantázia teremtette figurákat. Az óvodákban ezért no a népszeruségük.

Báburögtönzésre a gyermek környezetében számos anyag kínálkozik. A háztartásokban felhalmozódott, különbözo formájú és színu flakonok, dobozok, zacskók stb. szinte maguktól kívánkoznak a bábok stilizált világába. A muanyag flakonbábok merész formájukkal és élénk színükkel rendkívül mutatósak, és eros stilizáltságuknál fogva "bábosak" - gyorsan és könnyen készülnek. Ugyanez vonatkozik a gyermek környezetében adódó egyéb tárgyakra is.

A rögtönzött báboknál is felvetodik a stilizáltság kérdése.

A hagyományos anyagokból készült bábok a gyerekeknek éppúgy, mint saját rajzaiknak alakjai, egyértelmuek. Csak kutyát, gyereket, madarat - tehát az ábrázolt figurát juttatják eszükbe. Ezeknél igénylik a kerek fejet, a szemet, a szájat.

Viszont, ha egy tárgyat, pl. egy bojtos sapkát elevenítünk meg elotte, akkor az egyidoben báb és sapka a gyerek számára, tehát a játékban is megtartja tárgyi mivoltát. Ilyen esetben nyugodtan elhagyhatjuk az arc jelzését, mert a sapkának, még ha emberként viselkedik is, sem a száj, sem a szem nem jellemzoje.

Ugyanez a tapasztalat a terménybábok esetében is.

Ezeknél a termény az ihleto. Egy bibircsókos burgonya láttán könnyen a boszorkány képe villódzik fel a gyerek képzeletében. Az sem megy ritkaságszámba, amikor alkotás közben módosul a téma. A tündérnek szánt piros alma könnyen válhat Jancsi bohóccá.

A terménybábok aránylag kevés óvodában kerülnek a paravánra. Gesztenyét, leveleket, magvakat ugyan a legtöbb helyen gyujtenek, figurák is készülnek belolük, csak éppen a színpadon nem játszanak velük.

Amikor a különbözo terményeket bevisszük az óvodába, valójában régi gyermekjáték-hagyományainkat keltjük életre.

Minden pedagógusnak érdemes lenne megtekinteni a sepsziszentgyörgyi múzeum népi gyermekjáték-gyujteményét. Csupa természeti anyag - cirok, kukoricacsutka, makk, dió, gallyak, tobozok gazdag változata - a primitív babák, ökröcskék, hegeduk és sok egyéb játékszer anyaga. Valemennyi gyermekjáték - amiket Székelyföld falvaiból az utolsó órában gyujtöttek össze a hagyományokat mento néprajzosok - példa a termények ötletes felhasználására.

A mai gyerekek, közöttük az óvodások, örömüket lelik a terményekkel való alkotó munkában. Örömük azonban csak akkor válik teljessé, ha nemcsak létrehoznak egy bábot vagy kis hegedut, hanem azt játékukban a bábszínpadon is felhasználhatják. A gyermeki alkotó munka a bábszínpadon kap értelmet. A megalkotott figurák életre kelnek, s az elkészített eszközök is megtalálják funkciójukat.

A terménybáboknál, kellékeknél a bábszínpadon azzal is kell számolnunk, hogy amilyen könnyen és gyorsan készülnek, élettartamuk is olyan rövid. Ezért foleg illusztrálásra, egyszerubb jelenetek és népi játékok eljátszására használjuk oket.

A gyerekek leginkább bábok sugallta párbeszédeket rögtönöznek velük.

Késobb érdeklodve figyelik oket, s mulatnak a megráncosodó, kicsírázó figurákon, amik máról holnapra eltunnek a paravánról, mert rövid életuek: de számukra nem a tartósságuk a fontos, hiszen a játék örömét nem stopperórával mérik.

Kellékek és díszletek az óvodai paravánon



Az óvodai bábjátékban - az általános szakmai, szcenikai követelmények mellett - a gyerekek életkori sajátosságaira épülo szempontokat is figyelembe kell venni. A fejlodés folyamatában - amíg az óvodás eljut az egyetlen bábra koncentrálástól a teljes színpadként befogadásáig - különbözo szakaszokat figyelhetünk meg.

A kiscsoportban, amikor a gyereket az óvóno kezén lévo bábnak nem annyira a plasztikája, mint inkább a mozgása érdekli, a kellékeknek, díszleteknek csak másodlagos jelentoségu a szerepük, sokszor a hiányuk sem zavarja a játékot. Az álmos mackó pl. az ágyba fekvés illúzióját keltheti akkor is, ha a csupasz színen bújik a takaró alá. Az ágy hiányát a gyermekek észre sem veszik.

A középso csoportban sarkalatos változásoknak lehetünk tanúi. A gyermek a felfedezok kiváncsiságával és örömével fordul az ot környezo tárgyi világ felé. "Ez mi? Az mi?" - hangzik a vég nélküli kérdezosködés. A tárgyak iránti fokozott érdeklodés megmutatkozik a bábjátékkal való kapcsolatában is. Esztétikai igényei fokozódnak. A kopott, színtelen tyúkanyó, bármily odaadóan vigyáz is a csibéire, nem kelti fel együttérzését.

A kellékek és a díszletek is új jelentoséget kapnak. A málnát szedo kislánytól elvárják, hogy kosár legyen a karján, s a kertben lakmározó kecske elott is ott legyen a káposzta.

Hasonló igényekkel találkozunk a nagycsoportban is. Ezek a fejlodés során egyre fokozódnak, míg végül elvezetik a gyereket a színpad egységes képben való látásáig.

A nézo gyermekcsoport ezen a fokon már igényli a bedíszletezett színpadot, a látott darab jeleneteinek képi megfogalmazását. Ha pl. a csiga virágos réten sétál, akkor a színen is kell virágnak lennie: vagy amikor a kisnyúl a mese szerint a téli erdoben jár, a színpadképeknek is a téli erdot kell jeleznie.

A díszleteket a gyerekek igénye szerint készítjük, de ez nem jelenti azt, hogy bármit is naturalista megfogalmazásban vigyük eléjük. Egy percre se feledkezzünk meg arról, hogy a bábok világa stilizált világ, hol a valóságot csak felidézzük, de sohasem reprodukáljuk.

A jó kellék és díszlet éppen ezt a különös mesevilágot segíti felidézni a gyerek elott, s ezért szükség van rájuk a színpadon.

Ne tévesszen meg senkit a felnottek bábszínházának egyik avantgarde kísérlete - a színpad eszköztelenség - ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a színészek üres színpadon, képzeletbeli kellékek és díszletek között játszanak.

Nemzetközi fesztiválok bemutatóin számos példát láthatunk erre. A divatáramlat gyuruzése eljut az iskolai paravánokra is. Ma már nem lepodünk meg azon, ha a mesebeli Bakaraszt fazék és kanál nélkül kavarja a kását. A felnott nézok nem akadnak fel ezen, de az óvodás közönség a mesébol kirángatva, elidegenedve nézi a jelenetet.

"Nincs is kása" - mondják kaján megütközéssel. És az efféle spontán megnyilvánulás figyelmeztetés is a nevelo számára: vigyázz, az óvodás más, mint az iskolás! Mások az életkori sajátosságai, s ezeket még a legegyszerubb bábszínpadon is figyelembe kell venni.



Színpadkép tervezése



A kis- és középso csoportban arra törekedjünk, hogy inkább kevesebb, de minél esztétikusabb bábot készítsünk. A vonzó Napos kisegérnek például úgy választottuk meg a csészéjét, hogy az tetsszék a gyerekeknek is. A Párbeszéd c. jelenetben az volt a problémánk, hogy milyen színárnyalatú falomb illene legjobban a tuzpiros és okkersárga madarakhoz.

A nagycsoportban már a teljes színpadkép megtervezése, a részek egységbe foglalása vár az óvónore, ami az elobbiekhez viszonyítva nehezebb, szerteágazóbb feladat.

Az óvodai bábszínpadkép tervezésének nincsenek kiforrott, örök érvényu szabályai. De néhány, tapasztalatból leszurt tanács segítheti a kezdot az eligazodásban.

- A díszleteket sohasem külön-külön, hanem egységes színpadképbe építve tervezzük. Gyakorlatba átvive, például a Télapó kesztyuje c. darabhoz nem külön-külön fát, bokrot, házikót és bábokat tervezünk, hanem egy erdorészletet házikóval és bábokkal.

- A báb mint képzomuvészeti alkotás szerves része, mozgó eleme a teljes színpadképnek. Csak egységes képben tudjuk ellenorizni, hogy a díszletek nagyságukkal vagy színeikkel nem nyomják-e el a bábokat. Egy túlméretezett hegy, ház vagy fa mellett a báb parányi, jelentéktelen figurává zsugorodhat. Túl mozglmas háttér és harsogó színu díszletek között is elveszhet a báb.

Egyik kiváló iskolai bábcsoportunkban láthattunk erre szemléletes példát. A függöny széthúzásakor csodálatos, színpompás környezetben.

- A színpadkép tervezésébe a gyerekeket is bevonhatjuk. Lerajzolhatják a darabmeséjének fontosabb jeleneteit, s ezek a képek ihletoi, ötletadói lehetnek az általunk készítendo színpadtervnek.

- A gyerekek, játékukban, természetesen az általuk kigondolt és kivitelezett egyszeru díszleteket használják.

- A színpadkép tervezésekor a bábok mozgásterérol sem szabad megfeledkezni. A díszleteket a térben úgy helyezzük el, hogy azok ne akadályozzák sem a játékos, sem pedig a bábok mozgását.

- Tapasztalat szerint munkánkat lényesen megkönnyíti, ha a darab olvasása közben, a bábok cselekvéseit gondolatban filmszeruen lepergetjük, s a színpadtér rajzán bejelöljük a történések helyét.

Így késobb, az elkészült színpadon is pontosan tudjuk majd, hogy például Füles hol jön ki a házából, hol hányja a bukfenceket, s hová bújhat a róka elol.

A jó óvodai színpadkép hasonló a lényeget kiemelo, szerkezetében egyszeru, a valóságot stilizáló naiv gyermekrajzhoz, mely letisztult egyszeruséggel ábrázolja a gyerekek által megismert világot.

De bármilyen egyszeruek is ezek a díszletek, tervezésük és kivitelezésük mégis olyan sokrétu tevékenység, melyben a muvészi szempontoknak összhangban kell lenniük a dramaturgia és a gyermeklélektan követelményeivel.




IV. Színjátszás az óvodai bábjátékban



Az óvodai bábjátéknak a színjátszással kapcsolatban is vannak olyan egyedi sajátosságai, melyek a gyermek személyiségének fejlesztésében semmi mással nem pótolhatók.

A sajátosságok elemzésekor a bábjátékot létrehozó és befolyásoló tényezokbol indulunk ki. Ezek a következok:

- az óvóno eloadásmódja,

- a gyermekközönség hangulata, aktivitása,

- a tárgyi környezet (játéktér és nézotér)

Az óvóno eloadásmódja



A bábukat nem elég szeretni, de játszani is kell tudni velük. Kezünkben a báb csak akkor válhat élové, ha bennünk, játékosokban, a bábbal való azonosulás képessége a szükséges szakmai ismeretekkel párosul.

Hol a ketto közül bármelyik is hiányzik, ott nem beszélhetünk igazi játékról.



Az azonosulás képessége



Nincs szomorúbb látvány az olyan játékosnál, aki élénk arcmimikával, a nézok felé fordulva mondja - a kezében élettelenül álló - báb szerepét.

Játékunk csak akkor válik hitelessé, ha magunk is elfogadjuk azt, hogy a kezünkön mozgó Nyúl Elek csakugyan él, és beleéljük magunkat szerepébe - azonosulunk vele.

A jó szerepformáláshoz az is hozzátartozik, hogy megismerjük bábjaink belso jegyeit, karakterét. Tudjuk például, hogy Füles, a kisnyúl félénk és szeretetre vágyó, Süni pedig bátor és szókimondó. Ha ezek ismeretében szólaltatjuk meg valamelyik bábunkat, akkor a sokféle karakter színes, izgalmas életet teremt a paravánon. Az azonosulás képessége általános követelmény minden bábjátékossal szemben. Az óvodai bábjátékban az általános kívánalmakon túlmeno, többrétu és bonyolultabb animációs folyamatról van szó. Az ok az óvodai viszonyokban keresendo. Az óvónok általában egyedül játszanak a csoportjukkal, ami azt jelenti, hogy egy-egy jeleneten belül 3-4 szerepet is alakítanak, s így ennyi bábbal kell egy idoben azonosulniuk.

Talán ennél is összetettebb feladat az egy bábbal való játék, amiben nemcsak a kezén lévo bábot mozgatja, hanem élo szereploként, mint óvóno maga is játszik. Ugyanakkor arra is van gondja, hogy a gyermekközönséget szintén bevonja a játékba.

Sok óvodában még nem ismerik ezt az izgalmas játékformát és értékeit sem. Ezért idegenkednek tole, meg sem próbálkoznak vele, arra hivatkozva, hogy "nincs színészi képességük". Holott a bábjátékhoz tulajdonképpen a játékban való feloldódás képessége szükséges, s ez gyakorlás során muvészi teljesítménnyé csiszolódhat.

"A muvészi cselekvés ugyanis nem csupán a valóság átélt felidézése - tanítja Hont Ferenc -, hanem az átélés közben tudatosan irányított és ellenorzött, logikusan felépített alkotó tevékenység, melynek közvetlen célja: muvészi hatás a közönségre."

(A cselekvés muvészete. Magveto Kiadó, Budapest, 1963.)



Szakmai ismeretek



A színpadi lét két alappillére a hang (beszéd, zene) és a mozgás. A paravánon mindkettonek megvan a maga "bábos" jellegzetessége.

A bábszínpadon a jelenetek szövegét nem elég csak tudni és jól elmondani. A paravánon játszani kell.

Ha például Zelk Zoltán Párbeszéd c. versét visszük bábszínpadra, a szöveg tudása mellett az is fontos, hogy a beszélgeto madarak "lelkiállapotába" is beleéljük magunkat. Lényeges, hogy a kíváncsi, folyton kérdezo madárnak adott kurta, rideg feleletekbol kicsengjen az ingerültség, a tolakodás miatti bosszankodás. A kettojük közötti érzelmi feszültség felfokozott érzékeltetése teszi drámaivá a verset.

A különbözo érzelmi töltésu figurák hanggal és mozgással való megelevenítése felerosíti a játék hangulatát, humorát.

Ezt a hatást fokozzuk még a hangok stilizálásával.

Az óvóno a csoportjában - mint már említettük - rendszerint egyedül játszik, s így számára a bábhangok stilizálásának lehetoségei korlátozottak, csak a természetes beszédhangjával gazdálkodhat. Valójában ez a hangskála elegendo ahhoz, hogy a báb plasztikájának és hangjának stilizáltsága azonos fokú legyen.

Arra kell törekednünk, hogy beszédünket mindig az ábrázolt figurához hangoljuk. A kisegér vékony hangon és gyorsan cincog, vele szemben a lassan mozgó mackó mély hangon brummog. Az öröm, az ujjongás hangja magasabb, a bánaté mélyebb. Ne kísérletezzünk az adottságainkat meghaladó hangstilizálással. Elidegenítoen hat az eloadásban a torokszorító vékony egérhang vagy a köhögésbe fúló mély brummogás. Az óvodások roppant élvezik a hangutánzó szavakat. Ezért olyan hatásosak például a bábszínpadi malacka "röf-röf"-jei. Túl gyakori alkalmazásuk azonban könnyen idegesítové válik, és a cselekmény követését is zavarja. Ebben is - éppen úgy, mint a stilizálásban - fontos a mértéktartás.



A mozgás kifejezési lehetoségei



A mozgás a bábjáték fo eleme. Az óvodás korú gyereket is ez fogja meg a legjobban. Ebbol az életkori sajátosságból kiindulva, a bábszínpadon lehetoleg minden mondanivalót a mozdulatok nyelvére is át kell fordítanunk.

Kezdetben rövid, dinamikus külso történéseket vagy jellegzetes állatmozgásokat játszunk el a gyerekeknek (ilyen például a Kötélhúzás c. jelenet). A dinamikus cselekvések közé soroljuk a bábtáncoltatást is, mely eddigi tapasztalataink szerint a legkedveltebb "musorszáma" az óvodai paravánoknak.

A ritmusérzék kialakulásának idoszakát élo óvodás elott a ritmikus dallam és mozgás, a színek pompájával egységes képbe és élménybe fonódik a paravánon. Élvezi a tánc lendületét fokozó bábszoknyák ringását, a színes szalagok röpködését. Ez a tánc valójában igen egyszeru. A botbáb merevsége megszabja a mozgás jellegét. A jobbra-balra lépésbol, ugrásból, forgásból és különbözo téralakzatokban való ritmikus járásból, a néptánc alapmotívumaiból alakulnak ki a táncmozdulatok. Az óvodai bábok tánca nem kíván bonyolult koreográfiát.

A több motívumból álló táncok inkább a nagycsoportosok paravánjára illenek. A kiscsoportban - a fokozatosság elvét követve - a bábok tánca sokkal egyszerubb. Az ismert mondóka vagy dal ritmusára egy vagy két fakanál báb jobbra-balra lépked.

Érdekes módon, a folyton ismétlodo mozgás - monotónia helyett - inkább fokozza a gyerekek ritmusélményét.

A bábtáncoltatásnak ezt a primitív formáját népi hagyományainkban is megtaláljuk.

A betlehemes ládák keskeny mozgásteréhez igazodnak a darabos, elnagyolt bábfigurák. Táncuk, bár egyetlen mozdulat vég nélküli ismétlése, tökéletesen érzékelteti annak egyenletes lüktetését.

A betlehemi bábtáncoltatók hasonló hatást keltenek a fakanálbábok táncával. A gyerekek gyönyörködve figyelik, önfeledten veszik át a tánc ritmusát, s a látványt tapssal, ütemezo lábdobogással kísérik. Amikor pedig kezükbe kaphatják a bábokat, maguk is megkísérlik táncoltatni oket.

Három éven keresztül legtöbbször az óvónot utánozva táncoltatják bábjaikat, majd a kezdeti bábrázogatásból néha több figurás táncot improvizálnak; énekelnek, bábot mozgatnak, egyszóval játszanak, s közben észrevétlenül megismerik és begyakorolják néptáncaink jellegzetes ritmusát. Az óvodai bábszínpadon a dinamikus cselekvés és a tánc nem okoz különösebb nehézséget az óvónonek. Nehezebb feladat azonban - a késobbi játék folyamán - a belso történések mozgással való ábrázolása. Ilyenkor élünk a bábjáték adta szimbolikus jelzések lehetoségeivel.

- A zenekedvelo csigabáb például nem szavakkal fejezi ki a szép ének feletti örömét, hanem egyszeruen kitolja a szarvát.

- A töprengo róka megvakarja a füle tövét,

- s Vitéz László óriása, önbizalmának elvesztését bajuszának lekonyulásával jelzi.

A gyerekek minden esetben pontosan megértik és élvezik a bábos jelzéseket.



A gyermekközönség hangulata, aktivitása



Bábjátékos és közönsége sehol sincs olyan meghitt, érzelmi szálakkal átszott kapcsolatban, mint az óvodában. Egyetlen hely, ahol a gyerekek életét élo, s hozzájuk legközelebb álló nevelo a bábok mozgatója.

Természetes, hogy ez a közelség, érzelmi összetartozás már elore meghatározza a gyermekcsoportnak, mint közösségnek hangulatát, aktivitását. Az óvóno, az adott helyzet figyelembevételével, élményt nyújtó játékával állandóan befolyásolhatja gyermekcsoportját.

Ha ezt a játékot és az óvóno vele kapcsolatos ténykedéseit elemezzük, kiszurhetjük az óvodai bábjáték számos vonását és azokat a módokat, amelyekkel az óvóno a gyermekközönség hangulatát, aktivitását irányíthatja.

Ismerjük meg közülük a legjelentosebbeket.

- Az óvóno bábjátéka mindig a gyermekek életkori sajátosságaira épül.

- Eloször egy bábot tart a kezében, ezzel ismerkednek a gyerekek, s mondókák, dalok játszásán keresztül vezeti el oket a több szereplos mesék csodálatos világába.

- Eleinte a báb csak egy gyermekkel teremt kapcsolatot, majd egyre no a számuk.

Késobb kisebb csoportok nézik a játékot, míg a társas kapcsolatok erosödésével kialakul az egész csoportot magába foglaló "közönség".

- A bábjátékos nevelo és a nézok folyton változó kölcsönhatásban vannak egymással.

Kezdetben az óvóno a bábmozgató, s a gyerek a nézo. De amikor a játék aktivizálja a gyerekeket, felébreszti bennük az utánzó kedvet, s maguk is játszani akarnak, változik a helyzet. Boldog az a gyerek, aki besegíthet az óvóno játékába. Többen önálló játékba kezdenek, majd csoportokba verodnek. A nézokbol játékos lesz s a vidám hangulatot, rendkívül emeli az a variáció, amikor az óvóno maga is beül a nézok közé. A gyermekek spontán játékának megfigyelése kituno alkalom a gyermekek megismerésére. Ilyen közelségben könnyen napvilágra jönnek azok az egyéni problémák, nehézségek, amiknek megoldásában igen sokszor az óvóno bábon keresztüli hatása segít.

- Van a bábjátéknak még egy rendkívüli lehetosége a gyermekek aktivizálására. Ez a "kibeszélés" mint színpadi szakkifejezés közismert a bábjátékosok körében. A közönség és a báb közötti kapcsolatteremtésnek azt a módját jelenti, amikor a bábszínész kérdéseket intéz a nézokhöz azzal a szándékkal, hogy ezáltal oket a játékba bevonja.

Szokolay Béla, a magyar bábjátszás nagy tanítómestere mélyen elítélte azokat a bábjátékosokat, akik ezt a módszert alkalmazták.

Mi szükség van arra - kérdezte nemegyszer -, hogy mindenféle kérdésekkel kirángassuk a közönséget a darab hangulatából? De amikor errol beszélt, felnott és iskolai csoportokra gondolt. Tole távol állott az óvoda.

Ámde még az óvoda viszonylatában is el kell fogadnunk véleményét, ha a "kibeszélést" nem a célnak megfelelo módon alkalmazzuk.

Amikor például a báb azt kérdezi a gyerekektol: "Láttátok-e azt a Rókát, akivel az elobb itt beszélgettem?" Majd tovább faggatózik: "Mondjátok gyerekek, merre ment a Róka, erre vagy arra?" - Ezek a hajuknál fogva eloráncigált, cél nélküli kérdések csakugyan feleslegesek.

Más a helyzet az olyan esetekben, amikor a gyereket aktív együttmuködésre serkentjük, s azt kívánjuk tole, hogy gondolkozzék, próbáljon megoldást találni adott nehéz helyzetben, s adjon tanácsot a bajba jutott mesehosnek. Sot adódhat olyan alkalom is, amikor ítéletalkotásra készteti a jó kérdés, amikor neki kell döntenie, hogy a hos a kétféle lehetoség közül melyiket válassza.

Ilyen a Télapó kesztyuje c. darabnak az a jelenete, amikor Füles, a kisnyúl a közönségtol kérdezi, hogy vállalkozzék-e a veszedelmes erdei útra? A gyerekeknek határozott feleletet kell adniuk, el kell dönteniük, hogy mit tartanak fontosabbnak: a nyuszi biztonságát vagy a Télapótól várható ajándékokat?

Itt a válasz már bizonyos felelosségvállalással is jár.

A darab másik sorsdönto kérdésére az életveszélyben lévo nyúlnak az elfelejtett varázsigét kell eszébe juttatni. Az itt kialakuló helyzet már segíto közremuködés! Az óvodás gyermek komolyan válaszolja meg ezeket a kérdéseket, s ez által aktív részesévé válik a színpadi mesének.



A tárgyi környezet, az óvodai színpadtér változatai



Az óvodai bábjátékban a szcenikai tér - a játéktér szerkezeti megoldása - az a terület, amelyben a megszokottól a legtöbb eltérés mutatkozik. Az óvodai játék tere szüntelenül változik, cserélodik, de ez a változás sohasem önkényes és öncélú, hanem a gyermek fejlodését követi, ahhoz igazodik. Az óvodában a bábjáték nem helyez, hanem élethez kötött játék. A játéktér variációi bizonyos rendszer szerint épülnek egymásra.

Takarás nélküli játék a gyermeke között



A kiscsoportban az óvóno, mint élo színész a kezében tartott bábbal együtt játszik. Ilyenkor a játékszín közös a nézotérrel. A báb így közvetlen kapcsolatban áll a gyerekekkel. Egyelore még nem elhatárolt mesevilágban mozog, hanem a gyerekek reális életét éli: barátkozik, ismerkedik; séta elott a gondos "mackó papa" megnézi, hogy minden kabátot begomboltak-e, s ha nem, akkor segít; a szelíd kisnyúl "fektetéskor" megy a gyermekek közé, hogy puha talpával megsimogassa a nyugtalankodó, nehezen elalvó gyereket.

A takarás nélküli játéknak másik változatában az óvóno - foképp a kiscsoportban - az ölébe ülteti a mama után sírdogáló óvodást, hogy a kezében lévo bábbal játsszék neki. A közvetlen kapcsolat s a vidám játék majd minden esetben feloldja a szepego gyermek félelmét, szorongásait.



Takarás nélküli játék a kisasztalon



Amikor az óvóno páros jelenetet, verset, népi játékot mutat be a kis- és a középso csoportban, az óvodai kisasztalt választja a játék színteréül. A gyerekekkel szemben leül - a kisasztal mögé -, és két kezén mozgatja szereploket. A semleges játéktér és a nézotér így tökéletesen egybeforr. Az asztalra helyezett ágyában alvó mackó annyira közel van a közönséghez, hogy a nézok természetesnek tartják darab közben a játékba való beleszólást vagy a báb hozzájuk fordulását. A bábokat mozgató óvóno láthatósága nem zavarja oket, o is beletartozik ebbe a félig mese-, félig valóságszeru játékba.



Játék a paraván mögött - a bábszínpadon

Körülbelül nagycsoportos korukban jutnak el a gyermekek fejlodésüknek arra fokára, amikor ugrásszeruen megno az esztétikai élmények iránti fogékonyságuk, s amikor a hosszabb lélegzetu, csodás elemekkel bovelkedo mesejátékokat igénylik. Ehhez igazodva a báb is átvándorol az asztalról a zárt színpadi térbe, a képzelet alkotta mesék irreális világába.

A színpad - mint képet a keret - elkülöníti a bábot a külso környezettol. A gyerekek ekkor már egyszerre több tárgyra is tudnak figyelni, s képesek a teljes színpadkép befogadására. A bábmozgató óvóno takarásban játszik, mert láthatósága elidegeníto effektusként hatna, s megosztaná a figyelmet. A gyermeket éppen ebben a korban hallatlanul érdekli a technika, így a bábmozgatás technikája is. Játék közben fél szemmel az óvónot figyelné, s ezáltal a mese és a valóságtudat egyensúlya megbomlana, ami egyben az átélést, a teljes azonosulást is akadályozná.

A színpadi kép az óvodában sohasem magában, hanem környezetével együtt hat a gyerekekre, s így a játékhoz való viszonyukat az óvodai terem és annak légköre is erosen befolyásolja.

Az összevissza tologatott székek, asztalok, a rossz világítás kedvrontó hatását még a legjobb színpadi produkció sem képes ellensúlyozni.

A színházélmény befogadására a gyermekeket elo kell készíteni.

A ráhangolás már ott kezdodik, amikor a nézok - az óvóno sugallatára - úgy érzik, hogy most valami rendkívüli eseménynek lesznek a résztvevoi.

Az óvodás meglepoen fogékony a kultúrált viselkedésformák, a felnottekével megegyezo társadalmi szokások iránt.

A színházszeruen elhelyezett széksorok, a paraván esztétikuma, a közöttük járó felnottek kultúrált színházlátogatót példázó magatartása megteremti azt a bizonyos színházi légkört, amelynek oldó hatására a gyerekek várakozón néznek a színpadra, nyitottan a színházi élmény átélésére, befogadására. Hosszabb lélegzetu eloadást általában óvodai ünnepségeken tartunk, az óvoda valamennyi csoportja elott. A musor is ünnepi. Nem csupán egy, hanem több óvóno vesz részt a játékban. Népszeruek a konferáló bábok, " akik" tréfás szavakkal üdvözlik a közönséget, s az eloadás végén pedig elbúcsúznak tole. A játék idotartama a gyerekek figyeloképességéhez igazodva mintegy háromnegyed óra lehet. Az ilyen nagyobb szabású bábeloadás a gyerekek életében olyan kimagasló esemény, amely elokészíti oket a késobbi színházi élményekre.

A hangsúly itt az elokészítésen van, ami már elorejelzése a bábjáték óvodán túli hatásának. Eddig az óvodán belül maradva vizsgáltuk a bábjáték hatását, lehetoségeit. A nevelés folyamat azonban egységes: óvodától az egyetemig. Ilyen megvilágításban az óvodai bábjáték, amikor a gyermekekben a szépség és harmónia iránti igényt, illetve igényességet ébresztgeti, valójában a személyiséget építo egyetemes esztétikai kultúrát szolgálja.