Bejelentkezés

Friss hozzászólások

Une calculatrice, ou calculette, est une machine concue pour simplifier, et fiabiliser, des operations de calculs.
Nyomtatóbarát változatPDF változat

Intézményünk 1951-ben nyitotta meg kapuit, akkor még „csak" ifjúsági klubként. Alapítója a XIII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága volt. Sajnos erről a korszakról keveset tudunk. Az első nagy megújuláson Szendrő Sándor néven esett át a ház, 1981-ben. Nevéhez híven „élénkvörösen világított" a pici és nem túl szép ház. Csupán nagyteremből, klubszobából, irodából, műhelyből és büféből állt. Az egykori szűkös viszonyokra jó példa, hogy az ekkor már a házban működő Vadvirág Néptáncegyüttes, jobb lehetőség híján a ruhatárban öltözött, méghozzá úgy, hogy egy harmonikaajtó fedésében előbb a lányok, majd a fiúk vehették át ruháikat. A nehézségek ellenére sajátos hangulata volt az úttörőháznak. Emlékezzünk csak a rég elfeledett őrsi gyűlésekre, a közös játékokra, az ünnepélyekre, az úttörőtáborokra és vetélkedőkre vagy a nagy beszélgetések közben jóízűen elfogyasztott hagymás-zsíroskenyérre és Márka üdítőre! Az idő azonban elhaladt; változásokra volt szükség. Az intézmény vezetői - az újítás mellett - mindig igyekeztek megőrizni a régi értékeket is. Első lépésként a ház színét változtatták meg, majd a nevét, később egyre többször lépték át a ház kereteit nagyrendezvényeink formájában.

Aztán 1995-ben, a kívül-belül átalakult: gyönyörű lett és tágas. A színházterem egy 60 m²-es színpadot kapott, a helységek száma pedig balett-teremmel, ovikuckóval, kiállítóval és négy öltözővel bővült. Ezzel párhuzamosan természetesen a kínálat is szélesedett. A ház, tevékenységét tekintve alapvetően a gyermek- és ifjúsági programokra specializálódott, de nem kizárólagosan. Minden korosztály számára kinyitotta kapuit a kézműves szakkörökkel, és a mozgásművészeti tanfolyamokkal. E tevékenységek közül máig kiemelkedő a néptánc. A már említett Vadvirág és a Vadrózsa Néptáncegyüttesek 1978 óta vannak itthon nálunk. A ház új adottságainak köszönhetően egyre több és színesebb rendezvényre vált alkalmassá. Rendszeresen szervezünk szünidei programokat, szaktáborokat, és igen fontosnak tartjuk a diákönkormányzatokkal való kapcsolattartást.

A kerületi civil szervezettel és kisebbségi önkormányzatokkal sokoldalú kapcsolat kialakítására törekszünk. Több függetlenül létrejött művészeti csoportnak kínálunk próba és fellépési lehetőséget. Szervezünk színházi és zenés előadásokat, hétvégi programokat.

Nagyrendezvényeink, az Angyalföldi Utcabál (1993 óta) és az Angyalföldi Diákfesztivál (1997 óta). Mindkettőt hagyományteremtő céllal hoztuk létre. A harmadik nagyrendezvény a Magyar Művelődési Intézettel közösen megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozó (1991 óta).

Reméljük, hogy a jövőben is sok örömet és emlékezetes percet tudunk szerezni vendégeinknek, hiszen ez volt, és ez is lesz legfőbb célunk!

Játékkategória: 
részben játék
Működési mód: 
nincs info
Működési terület: 
helyi
Jogállás: 
közösségi intézmény
Levelezési cím: 
Budapest, Dagály u. 15/a

Általa szervezett aktuális rendezvények:

Nincs olyan rendezvény, amelyen közreműködőként most vagy a közeljövőben részt vesz.

Általa szervezett korábbi rendezvények:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 64. - Új játékunk: Pingvin egyensúlyozó játszóház 2014.2.23 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 63. - Új játékunk: Andy Pandy puzzle játszóház 2014.2.16 Budapest
Családi társasjáték klub 72. - tengeralattjárós társasjáték bemutató játszóház 2014.2.14 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 62. - Új játékunk: Grimassimix játszóház 2014.2.2 Budapest
Családi társasjáték klub 71. - rajzold, mutogasd, mondd: Activity és Activity Disney játszóház 2014.1.31 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 61. - Új játékunk: Hit the Hat (Csapj a kalapra!) játszóház 2014.1.26 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 60. - Új játékunk: Halli Galli Extreme játszóház 2014.1.19 Budapest
Családi társasjáték klub 70. - Új játékunk: Maradj talpon! játszóház 2014.1.17 Budapest
jáTÉKA kiállítás 2: Farsangi, vidám játékok
játszóház
kiállítás
2014.1.17 - 2014.2.24 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 59. - Új játékunk: Négyet egy sorba játszóház 2014.1.5 Budapest
Családi társasjáték klub 69. - Új játékunk: Crokinole játszóház 2014.1.3 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 58. - Karácsony! játszóház 2013.12.21 Budapest
Családi társasjáték klub 68. - Karácsony játszóház 2013.12.20 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 57. - Új játékunk: Monte Banana játszóház 2013.12.7 Budapest
Családi társasjáték klub 67. - új játékaink: Érzelmek birodalma és Relativity játszóház 2013.12.6 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 56. - Új játékunk: Raketofix játszóház 2013.12.1 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 55. - Új játékunk: DinoPark játszóház 2013.11.24 Budapest
Családi társasjáték klub 66. - új játékunk: LogiCard játszóház 2013.11.22 Budapest
jáTÉKA kiállítás 1: Családi társasjátékok
játszóház
kiállítás
2013.11.22 - 2014.1.13 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 54. - papírhajtogatással játszóház 2013.11.17 Budapest

Közreműködőként részt vett az alábbi rendezvényeken:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Fából készült csodák kiállítás 2005.2.28 - 2005.4.9 Budapest