Bejelentkezés

Friss hozzászólások

Une calculatrice, ou calculette, est une machine concue pour simplifier, et fiabiliser, des operations de calculs.
Nyomtatóbarát változatPDF változat

Intézményünk 1951-ben nyitotta meg kapuit, akkor még „csak" ifjúsági klubként. Alapítója a XIII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága volt. Sajnos erről a korszakról keveset tudunk. Az első nagy megújuláson Szendrő Sándor néven esett át a ház, 1981-ben. Nevéhez híven „élénkvörösen világított" a pici és nem túl szép ház. Csupán nagyteremből, klubszobából, irodából, műhelyből és büféből állt. Az egykori szűkös viszonyokra jó példa, hogy az ekkor már a házban működő Vadvirág Néptáncegyüttes, jobb lehetőség híján a ruhatárban öltözött, méghozzá úgy, hogy egy harmonikaajtó fedésében előbb a lányok, majd a fiúk vehették át ruháikat. A nehézségek ellenére sajátos hangulata volt az úttörőháznak. Emlékezzünk csak a rég elfeledett őrsi gyűlésekre, a közös játékokra, az ünnepélyekre, az úttörőtáborokra és vetélkedőkre vagy a nagy beszélgetések közben jóízűen elfogyasztott hagymás-zsíroskenyérre és Márka üdítőre! Az idő azonban elhaladt; változásokra volt szükség. Az intézmény vezetői - az újítás mellett - mindig igyekeztek megőrizni a régi értékeket is. Első lépésként a ház színét változtatták meg, majd a nevét, később egyre többször lépték át a ház kereteit nagyrendezvényeink formájában.

Aztán 1995-ben, a kívül-belül átalakult: gyönyörű lett és tágas. A színházterem egy 60 m²-es színpadot kapott, a helységek száma pedig balett-teremmel, ovikuckóval, kiállítóval és négy öltözővel bővült. Ezzel párhuzamosan természetesen a kínálat is szélesedett. A ház, tevékenységét tekintve alapvetően a gyermek- és ifjúsági programokra specializálódott, de nem kizárólagosan. Minden korosztály számára kinyitotta kapuit a kézműves szakkörökkel, és a mozgásművészeti tanfolyamokkal. E tevékenységek közül máig kiemelkedő a néptánc. A már említett Vadvirág és a Vadrózsa Néptáncegyüttesek 1978 óta vannak itthon nálunk. A ház új adottságainak köszönhetően egyre több és színesebb rendezvényre vált alkalmassá. Rendszeresen szervezünk szünidei programokat, szaktáborokat, és igen fontosnak tartjuk a diákönkormányzatokkal való kapcsolattartást.

A kerületi civil szervezettel és kisebbségi önkormányzatokkal sokoldalú kapcsolat kialakítására törekszünk. Több függetlenül létrejött művészeti csoportnak kínálunk próba és fellépési lehetőséget. Szervezünk színházi és zenés előadásokat, hétvégi programokat.

Nagyrendezvényeink, az Angyalföldi Utcabál (1993 óta) és az Angyalföldi Diákfesztivál (1997 óta). Mindkettőt hagyományteremtő céllal hoztuk létre. A harmadik nagyrendezvény a Magyar Művelődési Intézettel közösen megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozó (1991 óta).

Reméljük, hogy a jövőben is sok örömet és emlékezetes percet tudunk szerezni vendégeinknek, hiszen ez volt, és ez is lesz legfőbb célunk!

Játékkategória: 
részben játék
Működési mód: 
nincs info
Működési terület: 
helyi
Jogállás: 
közösségi intézmény
Levelezési cím: 
Budapest, Dagály u. 15/a

Általa szervezett aktuális rendezvények:

Nincs olyan rendezvény, amelyen közreműködőként most vagy a közeljövőben részt vesz.

Általa szervezett korábbi rendezvények:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Családi társasjáték klub 112. - Kiemelt játékunk: Lift-It játszóház 2016.1.22 Budapest
Családi társasjáték klub 111. játszóház 2016.1.8 Budapest
Családi társasjáték klub 110. Karácsony játszóház 2015.12.18 Budapest
Családi társasjáték klub 109. Vendégünk: a Mikulás játszóház 2015.12.4 Budapest
Családi társasjáték klub 108. - Kiemelt játékunk: Alfa-Beta játszóház 2015.11.20 Budapest
jáTÉKA kiállítás 11: Készségfejlesztő játékok
játszóház
kiállítás
2015.11.6 - 2016.2.2 Budapest
Családi társasjáték klub 107. - Különleges készségfejlesztő játékok játszóház 2015.11.6 Budapest
Családi társasjáték klub 106. - játszóház 2015.10.22 Budapest
Családi társasjáték klub 105. - játszóház 2015.10.9 Budapest
Családi társasjáték klub 104. - Kiemelt játék: sakk játszóház 2015.9.25 Budapest
Családi társasjáték klub 103. - mindenjáték játszóház 2015.9.11 Budapest
jáTÉKA kiállítás 9: Gyermekjátékok
játszóház
kiállítás
2015.5.31 - 2015.11.2 Budapest
jáTÉKA 10 - EXTRA kiállítás
játszóház
kiállítás
2015.5.31 - 2015.6.12 Budapest
Családi társasjáték klub 99. - Edzeni is lehet a Játék NAP versenyeire játszóház 2015.5.22 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 98. - új játékunk: Szuperfarmer játszóház 2015.5.17 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 97. - Egyedi játékok játszóház 2015.5.10 Budapest
Családi társasjáték klub 98. - Kiemelt játékunk: Carcassonne játszóház 2015.5.8 Budapest
Családi társasjáték klub 97. - Kiemelt játékunk: Alhambra játszóház 2015.4.24 Budapest
Családi társasjáték klub 96. - Kiemelt játékunk: Police07 játszóház 2015.4.10 Budapest
Családi társasjáték klub 95. - Kiemelt játékunk: Macskafogó játszóház 2015.3.27 Budapest

Közreműködőként részt vett az alábbi rendezvényeken:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Fából készült csodák kiállítás 2005.2.28 - 2005.4.9 Budapest