Beszéd Kiss Áron emléktáblájánál, 2007

Kedves Egybegyűltek!

Ismét június van, Szent Iván hava, és közeledve 21-ikéhez megállunk a 162 éve született Kiss Áron emléktáblája előtt.
Dr. Kelemen Elemér, a „tanítók tanítója” gazdag és szerteágazó életművének ismerője és méltatója írta 2000-ben:
„Egyetlen olyan területe van Kiss Áron sokirányú munkásságának, amelyről az elmúlt években- a magyar játékpedagógia és a játéktörténet lelkes hazai szakembereinek jóvoltából- fellebbent a feledés fátyla. Ez játékpedagógia és a magyar gyermekjátékok gyűjtése terén kifejtett korszakos tevékenysége.”
Magam, zenepedagógusként is az 1891-ben kiadott Magyar gyermekjáték gyűjtemény kötetét ismerhettem meg először, azt a munkát, mely a XX. sz.-i népzenekutatás, zenepedagógia, új magyar műzene értékes forrásává vált.

Kodály Zoltán, A magyar népdal strófa-szerkezete c. 1906-os disszertációjában fontos anyagként említette a Kiss Áron szerkesztette gyűjteményt. Bartók Béla 1924-ben a magyar népzenéről írt alapvető munkájában A magyar népdal-ban Szini Károly, Bartalus István és Kiss Áron munkáira hivatkozva ezt írta: „Kiss gyermekjáték gyűjteménye a legjobb mindhárom kiadvány közül.”
A magyar népzenekutatás nagy vállalkozása, A magyar népzene tára első, Gyermekjátékok c. összefoglaló gyűjteményébe legfontosabb gyűjtésként emelhette be a szerkesztő, Kerényi György Kiss Áron munkáját. Az 1951-ben megjelent kötet így teljesítette ki – Kodály szavaival – Kiss Áron törekvését: „ a magyar gyermeket visszahozni hazájába.”

Nemcsak a tudomány művelői forgatták forrásként Kiss Áron gyermekjáték gyűjteményét. A gyermekek számára komponált új magyar hangszeres és vokális műzene is felhasználta értékeit. A zongorázni tanuló magyar gyerekek ma is Bartók, gyermekeknek írt darabjain nőnek fel. A Süss fel nap, Elvesztettem zsebkendőmet, Cickom, cickom dallamát Bartók Kiss Áron gyűjteményében találta. A Gyermekeknek sorozat első két füzetének közel negyede ilyen gyermekjáték dallamokat dolgoz fel. De talán nincs olyan magyar gyerek aki ne ismerné, vagy nem énekelte volna Kodály nagyszerű gyerekkarait, a Gergelyjárás-t, a Lengyel László-t, a Pünkösdölő-t, a Katalinka-t, az Egyetem, begyetem –et, hogy csak a legismertebbeket soroljuk. Ezeket a dallamokat, szövegeket Kodály, Kiss Áron gyűjtéséből vette. Talán el sem tudjuk képzelni mennyivel szegényebb lenne a XX. sz-i magyar zenepedagógia, művészi zene ezek nélkül a kompozíciók nélkül.

Kiss Áron XIX. sz. végi munkája bizonyára hozzájárulhatott a magyar zenei hagyományra, benne a népi játékokra épülő új magyar zenepedagógia kodályi koncepciójára is. 1937-ben, az Énekes játékok c. Kodály tanulmányban olvashatjuk: „Kiss Áron játékkönyve – minden tanítónak kezébe kellene adni – a magyar gyermek elveszett paradicsomának emlékét őrzi.”1944-ben jelent meg a Kodály szerkesztette Iskolai énekgyűjtemény. Fontos forrásként jelöli itt is a szerkesztő Kodály, Kiss gyűjteményét. Ettől kezdve bizonyára nincs olyan énekkönyv-sorozat, a legújabb munkákat is beleértve, melyet ne gazdagítanának a Kiss Áron által kiadott gyermekjátékok. Az 1891-ben megjelent gyűjtemény így lehetett forrása a XX. sz. -i népzenekutatásnak, zenepedagógiának, az új magyar műzenének. Most már csak az a kérdés, hogy a megőrzött hagyomány helyet kap-e mai életünk érték-zavarodott világában? Fontosnak tartjuk-e, vállaljuk-e, mint az előttünk járó nagy elődök?

Ez év elején egy nyílt levélben Csoóri Sándor rajzolt képet az ország helyzetéről, és számon kérte a felelős értelmiség irányt mutató, igazságáért, értékeiért kiálló szerepét. A Márciusi levelet rögtön vádaskodó támadások érték, bírálva azokat is akik - a magyar szellemi élet elismert személyiségei – egyetértettek Csoóri gondolataival. Ilyen egyetértő volt az a nyugalmazott főiskolai tanár is, aki a Magyar Nemzet hasábjain írta le Falusi válasz a Márciusi levélre c. gondolatsorát. A hozzászólás így zárult:

„Micsoda értékek válnak semmivé a szemünk láttára? Nemcsak a nemzetmegtartó néphagyományra (elsősorban a folklórra) gondolok, de arra az emberi magatartásra és erkölcsiségre, ami minden kultúrának az alapja. Gondoljunk az egykori parasztság tapasztalaton alapuló általános agronómiai tudására, tekintély- és törvénytiszteletére, szorgalmára, munka-, föld-, család- és hazaszeretetére, mély vallásosságára, konzervativizmussal párosult újító kedvére, kockázatvállaló bátorságára. Milyen jó volna, ha mindezt nem dobtuk volna ki ilyen meg olyan eszmék nevében a szemétdombra. Van-e még, s lesz-e a jövőben aki mindezt megőrizze, fontosságát hirdesse?....Próbáljuk meg hát a lehetetlent – akár a világ ellenében is. (Többes számban beszélek, talán nem vagyok egyedül. Falusi értelmiségiek, ha vagytok még, rátok számítok.) Legalább addig is őrizzük a tüzet, mert annak nem szabad kialudnia.”

Utólag tudjuk, hogy nem könnyen, mégis Kiss Áronnak 48 vármegyéből 214 munkatársat sikerült maga és a jó ügy mellé állítani. Ahogy Kodály Írta: „…íly nagyszabású országos gyűjtés sem azelőtt, sem azóta nem volt nálunk.”

Bárcsak lehetne egyszer erre is példa Kiss Áron munkája, hogy a hagyomány értékeinek megbecsülésére, tanítására, gazdagító művelésére százan, ezren, minél többen összefognánk!

A fenti szöveget írta és felolvasta Joób Árpád, a Kiss Áron emléktáblájánál történt koszorúzáson 2007 Szent Iván havának 19. napján Budapesten, a XII. kerületben, a neves pedagógusról elnevezett utcában.