A játékszerek tervezésének kiindulópontja az ötlet. Játék a mozgás modellezésére amely lehet, saját, teljesen új ötlet, vagy egy már meglévő játéknak a megváltoztatása, továbbfejlesztése, állat- vagy növényfigura átírása és ebből egyszerű játékszer, mozgás modellezésére játékszer; mechanikai szerkezet játékszerré adaptálása; meglévő jó játékértékű eszköz formai áttervezése, nemhez és életkorhoz kötött játékszer tervezése; valamilyen anyaghoz kötött játékszer tervezése a funkció szabad megválasztásával; valamilyen közeghez kötött játékfunkció felkutatása (víz, levegő, homok, sár); meghatározott játéktípushoz eszköz tervezése (készségfejlesztő, mozgásfejlesztő); évszakhoz kötődő játékszer tervezése; pedagógiailag elérni kívánt célhoz játékszer tervezése; konkrét ismeret átadását segítő játékszer tervezése; alkotó, konstrukciós játék tervezése stb.
Az ötlet létrejöhet egy feladat megoldásából, pl. egy adott méretű faanyagból játék tervezése minimális hulladék keletkezésével, mint pl. az ábrán látható puzzle játék, ahol a falusi parasztudvar úgy rakható ki, a négyzetből, hogy hulladék nem keletkezik. Nagyon ötletes az ábrán látható bababútor, amelyet egy fahasábból fűrészeltek úgy ki, hogy a faanyagot teljes mértékben hasznosították.
Lehet, pl. a fahulladékok hasznosítására játékot tervezni. Nagyon jó ötlet, pl. egy faipari szakközépiskola tanműhelyében keletkező hulladéknak hasznosítására játékszer tervezése, vagy különböző sarok- és keretkötések tanulásakor a méretek változtatásával logikai játékszer készítése.
Egy mértani test, pl. a kocka, játékként való alkalmazásának is sokféle lehetősége van. Építőelemként való alkalmazásának számos lehetősége közül egy-két ötletre hívjuk fel a figyelmet. Az egyszerű építőkockák lehetővé teszik a felfelé vagy oldalirányú rendezési mintát, ha a kocka oldalaira félkörívet, átlót vagy különböző rajzolatot készítünk akkor a megfelelő sorrend, valamint irány megválasztásával többféle összeállítási lehetőséghez jutunk. Az építőelemek összekapcsolása golyókkal az épített torony stabilitását növeli. Különlegessége a kétféle térforma összepárosítása. A félgömb bemélyedés színezése logikusan összepárosítható a golyókéval. Hengerekkel stabilan egymásba kapcsolható kockák tartósabb konstrukciót eredményeznek. Lehetőséget nyújtanak az egység felfedezésére, mivel a hengereket csak megfelelő magasságban lehet a másik kockába csúsztatni. Összekapcsolhatunk kis kockákat a testbe fúrt különböző irányú furatokba húzott gumival vagy damillal is. A feladat egy nagy kocka építése, amelyet csak bizonyos sorrend alapján lehet elvégezni.
Kockára festett vagy ragasztott állatfigurák illetve mese alakok kirakó játékká válhatnak. Logikai feladatok készítésére is kiválóan alkalmas a fakocka, pl. 27 db azonos méretű kis kockából kell egy nagyot építeni, úgy hogy a kiskockákból 2, 3 és 4 elemet bizonyos alakban összeragasztunk. Lehet nehezíteni a feladatot színezéssel is, amikor az összerakásnál arra is ügyelni kell, hogy minden oldalon egy szín csak egyszer szerepelhet. Készíthetünk térkitöltő feladatokat is, vagyis egy kocka alakú dobozt úgy kell kitölteni különböző alakzatban összeállított kiskocka elemekkel, hogy üres hely ne maradjon és az összes elemet felhasználjuk. A "Fajátékok készítésének leírása" című fejezetben ezekből párat bemutatunk.
Másik legegyszerűbb test a gömb vagy fagolyó, amelynek játékszerként való alkalmazására is számos lehetőség kínálkozik. A fagolyók önmagukban is játékká válnak, ha különböző szabályok szerint gurítjuk őket, vagy építőelemként használjuk társasjátékban. Összekötésükkel ember és állatfigurát készíthetünk, mint a 81. ábrán látható maci golyókból, de készíthetünk logikai feladatot is, pl. 20 db azonos méretű golyókból egy piramist kell építeni, úgy hogy a golyókat 3-4 elemenként meghatározott formába rögzítjük. A farúdon áthúzott szálakra felkötött színes fagolyókból készítet játék rázásnál kellemesen cseng és a felébredő csecsemőnek finom hangzást adnak az egymáshoz ütődő fagolyók.
Lehetne folytatni a sort, pl. különböző méretű és színű félkörívek vagy gúlák sorozatával, melyekből csodálatos kompozíciók építhetők.