Az origami hagyományai, a hagyományos papírhajtogatás

Az origami hagyományai, a hagyományos papírhajtogatás

A papírhajtogatás, - ez a játék és művészet, kreatív szabadidős tevékenység és tudomány, izgalmas rejtvényfejtés és rekreációs, stresszoldó, felzárkóztató terápia - évszázadokkal ezelőtt, feltehetően Kínában született.

Egy nyolcadik századi költő, Tu Fu versében ez a sor található:
” Öreg feleség papírra rajzol sakkjátékhoz négyzeteket.”
Mit is jelenthet ez a verssor?
A kínaiak évszázadokon át nem fatáblát használtak azokhoz a játékokhoz, melyekat ma táblajátékoknak nevezünk, hanem egy négyzet alakú papír-ívet hajogattak úgy, hogy az egymást metsző hajtásvonalak négyzetekre tagolták a felületet. Tusba mártott ecsettel finoman végighúztak a hajtáséleken, és így pontosabban beoszott mezőt kaptak, mintha vonalzóval húzták volna.
Ha Tu Fu versének sora erre a műveletre utal, - és ez nagyon valószínű - akkor ez a világon a legelső, a legkoraibb, papírhajtogatásra vonatkozó írásos bizonyíték.

A papír Kínából származik. Feltalálását Tsai Lun-hoz kötik, időszámításunk szerint 105-ben. Tsai Lun-t ezért istenként tisztelik, holott a papír feltalálásához nem, inkább annak felhasználásához volt köze: mint földművelési miniszter, rendeletben szabályozta a már létező kézműipart, a papírgyártást, és elrendelte, hogy azontúl ne selyemre, hanem papírra írjanak...

Ígyhát a papír fő fehasználási területe az lett, hogy írtak rá, -csakúgy, mint ma,- de valaki hamarosan felfedezte, hogy hajlítható és hajtogatható, szép éles hajtásvonalat képez.
A kínai papírhajtogatás hagyományát elsősorban a hagyományos temetési szertartásokban találhatjuk meg - amikor is az elhunyt javait, pénzt vagy értékeket helyeztek el sírmellékletként, vagy égettek el a szertartás során.
Mivel az értékek eltemetése maga után vonta a sírrablók próbálkozását - kialakult egy új módszer: a valódi drágaságok, arany, használati tárgyak helyett papírból készült másolatok helyettesítették az eredeti sírmellékletet vagy áldozatot.

Napjainkban is papírból készült áldozati tárgyakat égetnek el a kínai temetési szertartásokon, ott, ahol erős a buddhista vagy taoista hagyomány.
Vannak speciális boltok, ahol a kész papírtárgyak mellett százas csomagban megvásárolható egyfajta téglalapalakú, piros nyomású, egy részén arannyal vagy ezüsttel nyomott, hagyományos papír, melyet százával, sőt néha ezrével égetnek el a temetési szertartások, vagy a kínai újév megünneplése alkalmából.
Ezekből a kis papírdarabokból egy speciális, semmihez nem hasonlító formát hajtogatnak, -aranyrögnek nevezik - és ezek a hajtogatott aranyrögök szállnak fel, füst formájában, az égre.
Halványan hajóra hasonlítanak, - a hajtogatási módjukban határozott egybeesést mutatnak a ”kínai dzsunka” nevű hajtogatással.
Ez a két modell minden valószínűség szerint valóban Kínából származik.

Kínával, a papírkészítés hazájával ellentétben Japánban a papírhajtogatás hosszú és folyamatos tradíció, arra az időre nyúlik vissza, amikor - valószínűleg a hatodik században - a papír gyártásának titka az országba került.
A szertartásos papírhajtogatásnak a középkor óta fontos szerepe van mind a vallásos, mind a világi életben., Ebből a szertartásos használatból nőtt ki az origami mindennapi hagyománya, mely egyaránt szolgált dekorációs célokat, és a lányok, asszonyok szórakozását. Sok japán még mindig úgy érzi, hogy a papírhajogatás csak az asszonyok időtöltése, mellyel a gyerekeket szórakoztatják - valójában az origami már évtizedekkel ezelőtt megtalálta a méltó helyét mint kreatív alkotó tevékenység az oktatásban és a művészetben egyaránt, és ezt a helyfoglalást a japán ipar és a kulturális intézmények tevékenyen támogatják.

Japán már az ősi időkben, mivel ásványkincsekkel nem rendelkezik, kénytelen volt a fát használni, nagyon sokféle célra. A legkülönfélébb fák rostjai, kérge az alapanyaga a japán papírok többségének.
A házi papírgyártást, és így a papír könnyebb elérhetőségét a selyemhernyó-tenyésztés is elősegítette olymódon, hogy a hernyók által lerágott, csupasz gallyak rostjai tömeges nyersanyagul szolgáltak.

Sokféle, gyakorlati hasznú hajtogatás is fennmaradt a századok alatt, például a különböző fűszer- és gyógynövénytartók, tasakok, dobozok. A legtöbb csomagolást folyamatosan ismerték és használták a múlt század óta. Az anyák a hagyomány szerint megtanították lányaikat a tradicionális hajtogatásokra, melyeket a lányoknak is szükséges volt tudni, amikor feleség és anya lett belőlük. Szerencsére nem kellett minden tudást fejben tartani, - sok család saját origami-mintákat tartott otthon, melyeket szükség esetén széthajtogatva mintának tudtak használni. A modellek vagy össze voltak hajtogatva, és így szét kellett hajtogatni ahhoz, hogy a lépéseket megtanulják belőlük, vagy pedig szét voltak nyitva, de az eredeti hajtogatás-vonalak jól látszottak.
A 18-sz-ra lehetőség nyílt előre hajtogatott origami minták megvételére . A legkorábban ismert minta-gyűjtemény 1728-ból származik, és úgy hívták, hogy Go-hyaku-Oribako (az ötszáz hajtogatás doboza). Azt nem lehet tudni ma már, hogy funkcionális vagy ceremoniális minták voltak-e benne, mindenesetre már maga a léte is jelezte, hogy igény volt hasonló mintagyűjteményre.
Nem telt bele 50 év, és nyomtatásban is hozzáférhetővé lettek az információk az origamiról, és addigra a hajtogatott minták többségét már szórakozás, játék céljára tervezték. Az első ilyen szabálykönyv 1797-ből származik, a címe: Orikata Tehon Chushingura volt. Az ismert dráma karaktereinek fametszeteit tartalmazta.

Ugyanaz a kiadó-ház, a kyotó-i Yoshino-ya adta ki még ugyanabban az évben a Senbazuru Orikatát, az egyik, máig legnépszerűbb könyvet. Ez a könyv az ezer daru hajtogatásáról szól, és jól követhető rajzokkal ábrázolja azt a hajtogatási bravúrt, hogy hogyan lehet egyetlen, bár itt-ott bemetszett papírlapból számtalan, egymáshoz különböző módon kapcsolódó, különböző méretű darut hajtogatni.
Majd 50 évet kellett várni a következő jelentősebb origami-könyv megjelenésére. A könyv címe: Kan-no Mado, ablak a tél közepére, - egy 50 kötetes feljegyzés-kollekciója, melyeket Kazayuki Adachi másolt korábbi forrásokból, és véglegesen 1845-ben szerkesztette össze.
A kötetek egyike összesen 49 példát mutat be a ceremoniális és szórakozást szolgáló origamira. A modellek nagyrésze egy korábbi könyvből származik, melynek Kayaragusa a címe.
A ceremoniális origami legteljesebb leírása Sadatake Ise: Tsutsumi Musubi ni Ki című, 1861-ben kiadott művében található. Az angol nyelvű kiadás bevezetőjéül Isao Honda: Noshi-A klasszikus origami japánban c. műve szolgált, melyet 1964-ben adtak ki, Tokióban. (Ugyanakkor, amikor nálunk a Kis Technikus zsebkönysorozatban megjelent Karlóczainé Kelemen Mariann Papírmunkák, papírhajtogatások c. könyvecskéjének második kötete...)

Az 1890-es években a japán kormány egy, a nyugati oktatási rendszerhez igazodó alapfokú oktatási rendszert vezetett be. Adaptálták a nagy német nevelő, Friedrich Fröbel nevelési gyakorlatát, és az egész országban óvodákat alapítottak. Fröbel módszerei alkalmazták a papírhajtogatást, tudván, hogy a papírhajtogatás kitűnő eszköz az agy és a manuális cselekvés kordinációjának fejlesztéséhez. A nyugatosodásnak ez az érdekes eredménye oda vezetett, hogy tovább erősödött a japán papírhajtogatás tradíciója. Az iskolaelőkészítő óvodák széles körben elterjedtek Japánban, és a tradicionális origami oktatása folytatódik.
Az ipar és a kormány támogatását élvezi mai napig is ez a mozgalom.
Az origami iskolai felhasználását egy ideig gátolta az a hiedelem, hogy a tradicionális origami nem rugalmas, hanem csak az ősi ismert formák ismételgetéséből áll. Erre válaszolt egész életművével Akira Yoshizawa, aki megteremtette a kreatív origamit. Példát adott arra, hogyan válhat az origami olyan eszközzé, mint az agyag a szobrász kezében, vagy a vászon, a festék, az ecset a festő kezében.
Akira Yoshizawa csaknem 50 000 modellt készített, tervezett. Egy-egy figurát több változatban készít el, nagyon egyszerűen, és szoborszerű tökéletességgel is. Vannak művei, mint például egy kabóca, melynek tökéletesítésén 30 évig dolgozott.

Európába mór közvetítéssel került a papírgyártás ismerete. Ahol megjelent a papír, lehetővé vált a papírhajtogatás is. Nagy a valószínűsége annak, hogy az európai papírhajtogatás ősmodelljei, melyek szögletes formájukkal, funkcionális megjelenésükkel élesen és felismerhetően eltérnek a könnyed és költői japán hajtogatásoktól, spanyol eredetűek, és a mór időkbe nyúlik vissza az európai papírhajtogatás kezdete.
Az első írásos utalás, melyből valamiféle hajtogatásra következtethetünk, Itáliából származik a 16.századból, asztaldekorációról, asztalkendő-hajtogatásról olvashatunk benne. ezDomenico Romoli 1560-ban megjelent könyve, a La Singola Dottrina. Évtizedekkel később illusztrált kötet is jelent meg, 1629-ben Matthia Geiger könyve, a Li Tre Trattati. Itt már láthatjuk, miféle hajtogatásokkal díszítették az asztalokat, kétfejű sas, fóka, kétárbócos vitorláshajó, oroszlán és több bonyolult állatfigura szerepel a modellek között. A hajtogatási mód gyakran a legyezőhajtásnak nevezett alap-lépés sorozattal indul, ebből fejlesztették ki a modelleket, - de ugyanígy megtalálható más, mai napig ismert alap-hajtás is.
A legyezőhajtás, és az annak segítségével kialakítható sokféle figura a későbbi évek során bevonult a vándor-bűvészek, szemfényvesztők eszköztárába. A Troublevit nevű többszörösen kifordított legyezőhajtás elkészítésének és bemutatásának trükkjeiről maga Harry Houdini, - akit legtöbben mint szabadulóművészt ismerünk - írt könyvet.
Leonardo da Vincit is megérintette a papírhajtogatásban rejlő lehetőség, bár ő inkább a geometrikus papírhajtogatás terén végzett kísérleteiről tesz említést, szövegben és rajzban, a Codex Atlanticus c. művében.
Papírhajtogatásra utaló bizonyítékokra bukkanhat a kutató az asztrológiai ábrák között, csakúgy, mint egy katedrális kórusának faragott padtámláján - az előbbi a négyzet felezőit, átlóit és négy sarkát behajtva a keletkezett mezőkbe helyezte el a csillagjegyeket, - utóbbi pedig kétféle papírforgót is ábrázolt a különféle gyerekjátékokat bemutató faragások között.
Németalföldi források érdekes hajtogatás-hagyományt bizonyítanak: a keresztleveleket hajtogatták meg oly módon, hogy a szélekre nyomtatott szegély szép mintává állt össze.
A jólismert papírhajó rajza is felbukkant egy régi kódexben. Az európai papírhajtogatás hagyományainak kutatója, dr. Vicente Palacios Garrido szerint bizonyos szempontok arra mutatnak, hogy Keleten és Nyugaton egymástól függetlenül alakult ki ez a művészet, és néhány dologban, mint például a nyomtatott emlékek, az európai hajtogatás régebbi múltra tekinthet vissza.
Az mindenesetre bizonyított ténynek számít, hogy Fridrich Fröbel és tanítványainak a Párizsi Világkiállítás Oktatási Szekcióján történt bemutatkozása előtt már népszerű papírjátéknak számított a hajtogatás Wilhelm von Kügelgen (1802-1867) önéletrajza szerint, aki Jugenderinnerungen eines alten Mannes c. művében így emlékszik vissza kora gyermekkorára, a napóleoni háborúk idejére: „ Meg tudod-e már csinálni az utolsó behajtást? - volt sokáig a legégetőbb napi kérdés nálunk, míg az teljesen közömbös volt számunkra, hogy tudtuk-e az ötödik deklinációt vagy sem...Lassanként hatalmas hadseregre tettünk szert, végül tollcsévéből és halcsontból ágyúkat is készítettünk, amelyek nagy lendülettel röpítették lövdékeiket a szobán keresztül...”
Angliában tisztelendő Charles Lutwidge Dodgson, az oxfordi egyetem matematika tanára, akit mi legtöbben Lewis Carroll néven ismerünk, 1871-ben a John Tenniel által illusztrált Alice Tükörországban c. könyvében jól felismerhető papírhajtogatásokat, -mint a szobafestősapka és a csákó-, mutat be.
Egy tengerrel odébb, Miguel de Unamono, a spanyol filozófus és esszéista, a salamancai közélet népszerű alakja (1864-1936) gyakran megjelent törzskávézója teraszán.
Ebéd utáni kávéjának kortyolgatása közben jellegzetes papírfigurákat hajtogatott. Jól felismerhető stílusa ma is népszerű, elsősorban Spanyolországban és Dél-Amerikában. Követői közül kiemelkedett az egyre természethűbb figurák megalkotásával Adolfo Cercada, aki mint késdobáló-művész utazta be a világot El Corda művésznéven.
Az origamit könyvekben és TV adásokban népszerűsítette Robert Harbin - az ismert bűvész- Angliában. Neki köszönhető az első origami egyesület megalakítása, éppen harminc éve.
Az egyéni alkotók már nem elszigetelten dolgoznak, az origami klubok, egyesületek révén megismerhetik egymás eredményeit, a rendszeresen közölt periodikákban rövid időn belül megjelenhetnek a legújabb modellek. Magyarország is bekapcsolódott ebbe a folyamatba, 1988. óta. A Magyar Origami Kör civil szervezetként működik, és kapcsolatot tart a világ hasonló egyesületeivel.
Kricskovics Zsuzsanna