Bejelentkezés

Friss hozzászólások

Une calculatrice, ou calculette, est une machine concue pour simplifier, et fiabiliser, des operations de calculs.
Nyomtatóbarát változatPDF változat

Intézményünk 1951-ben nyitotta meg kapuit, akkor még „csak" ifjúsági klubként. Alapítója a XIII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága volt. Sajnos erről a korszakról keveset tudunk. Az első nagy megújuláson Szendrő Sándor néven esett át a ház, 1981-ben. Nevéhez híven „élénkvörösen világított" a pici és nem túl szép ház. Csupán nagyteremből, klubszobából, irodából, műhelyből és büféből állt. Az egykori szűkös viszonyokra jó példa, hogy az ekkor már a házban működő Vadvirág Néptáncegyüttes, jobb lehetőség híján a ruhatárban öltözött, méghozzá úgy, hogy egy harmonikaajtó fedésében előbb a lányok, majd a fiúk vehették át ruháikat. A nehézségek ellenére sajátos hangulata volt az úttörőháznak. Emlékezzünk csak a rég elfeledett őrsi gyűlésekre, a közös játékokra, az ünnepélyekre, az úttörőtáborokra és vetélkedőkre vagy a nagy beszélgetések közben jóízűen elfogyasztott hagymás-zsíroskenyérre és Márka üdítőre! Az idő azonban elhaladt; változásokra volt szükség. Az intézmény vezetői - az újítás mellett - mindig igyekeztek megőrizni a régi értékeket is. Első lépésként a ház színét változtatták meg, majd a nevét, később egyre többször lépték át a ház kereteit nagyrendezvényeink formájában.

Aztán 1995-ben, a kívül-belül átalakult: gyönyörű lett és tágas. A színházterem egy 60 m²-es színpadot kapott, a helységek száma pedig balett-teremmel, ovikuckóval, kiállítóval és négy öltözővel bővült. Ezzel párhuzamosan természetesen a kínálat is szélesedett. A ház, tevékenységét tekintve alapvetően a gyermek- és ifjúsági programokra specializálódott, de nem kizárólagosan. Minden korosztály számára kinyitotta kapuit a kézműves szakkörökkel, és a mozgásművészeti tanfolyamokkal. E tevékenységek közül máig kiemelkedő a néptánc. A már említett Vadvirág és a Vadrózsa Néptáncegyüttesek 1978 óta vannak itthon nálunk. A ház új adottságainak köszönhetően egyre több és színesebb rendezvényre vált alkalmassá. Rendszeresen szervezünk szünidei programokat, szaktáborokat, és igen fontosnak tartjuk a diákönkormányzatokkal való kapcsolattartást.

A kerületi civil szervezettel és kisebbségi önkormányzatokkal sokoldalú kapcsolat kialakítására törekszünk. Több függetlenül létrejött művészeti csoportnak kínálunk próba és fellépési lehetőséget. Szervezünk színházi és zenés előadásokat, hétvégi programokat.

Nagyrendezvényeink, az Angyalföldi Utcabál (1993 óta) és az Angyalföldi Diákfesztivál (1997 óta). Mindkettőt hagyományteremtő céllal hoztuk létre. A harmadik nagyrendezvény a Magyar Művelődési Intézettel közösen megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozó (1991 óta).

Reméljük, hogy a jövőben is sok örömet és emlékezetes percet tudunk szerezni vendégeinknek, hiszen ez volt, és ez is lesz legfőbb célunk!

Játékkategória: 
részben játék
Működési mód: 
nincs info
Működési terület: 
helyi
Jogállás: 
közösségi intézmény
Levelezési cím: 
Budapest, Dagály u. 15/a

Nincs olyan rendezvény, amelyen közreműködőként most vagy a közeljövőben részt vesz.

Általa szervezett korábbi rendezvények:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Családi társasjáték klub 79. játszóház 2014.5.23 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 71. - házi készítésű játékok játszóház 2014.5.18 Budapest
Családi társasjáték klub 78. - Létra-golf játék játszóház 2014.5.9 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 70. játszóház 2014.5.4 Budapest
Családi társasjáték klub 77. - Irány a kert! játszóház 2014.4.25 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 69. játszóház 2014.4.13 Budapest
Puzzle kirakó verseny verseny 2014.4.11 Budapest
jáTÉKA kiállítás 4: Ezt rakd ki! (puzzle játékok)
játszóház
kiállítás
2014.4.11 - 2014.6.3 Budapest
Családi társasjáték klub 76. - puzzle, puzzle, puzzle játszóház 2014.4.11 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 68. játszóház 2014.4.6 Budapest
Családi társasjáték klub 75. - játék, bajnokság játszóház 2014.3.28 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 67. játszóház 2014.3.23 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 66. játszóház 2014.3.16 Budapest
Családi társasjáték klub 74. - magyar játékok estéje játszóház 2014.3.14 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 65. játszóház 2014.3.2 Budapest
Családi társasjáték klub 73. - kvízjátékok mindenkinek játszóház 2014.2.28 Budapest
jáTÉKA kiállítás 3: Kvízjátékok
játszóház
kiállítás
2014.2.28 - 2014.4.8 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 64. - Új játékunk: Pingvin egyensúlyozó játszóház 2014.2.23 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 63. - Új játékunk: Andy Pandy puzzle játszóház 2014.2.16 Budapest
Családi társasjáték klub 72. - tengeralattjárós társasjáték bemutató játszóház 2014.2.14 Budapest

Közreműködőként részt vett az alábbi rendezvényeken:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Fából készült csodák kiállítás 2005.2.28 - 2005.4.9 Budapest