Bejelentkezés

Friss hozzászólások

Une calculatrice, ou calculette, est une machine concue pour simplifier, et fiabiliser, des operations de calculs.
Nyomtatóbarát változatPDF változat

Intézményünk 1951-ben nyitotta meg kapuit, akkor még „csak" ifjúsági klubként. Alapítója a XIII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága volt. Sajnos erről a korszakról keveset tudunk. Az első nagy megújuláson Szendrő Sándor néven esett át a ház, 1981-ben. Nevéhez híven „élénkvörösen világított" a pici és nem túl szép ház. Csupán nagyteremből, klubszobából, irodából, műhelyből és büféből állt. Az egykori szűkös viszonyokra jó példa, hogy az ekkor már a házban működő Vadvirág Néptáncegyüttes, jobb lehetőség híján a ruhatárban öltözött, méghozzá úgy, hogy egy harmonikaajtó fedésében előbb a lányok, majd a fiúk vehették át ruháikat. A nehézségek ellenére sajátos hangulata volt az úttörőháznak. Emlékezzünk csak a rég elfeledett őrsi gyűlésekre, a közös játékokra, az ünnepélyekre, az úttörőtáborokra és vetélkedőkre vagy a nagy beszélgetések közben jóízűen elfogyasztott hagymás-zsíroskenyérre és Márka üdítőre! Az idő azonban elhaladt; változásokra volt szükség. Az intézmény vezetői - az újítás mellett - mindig igyekeztek megőrizni a régi értékeket is. Első lépésként a ház színét változtatták meg, majd a nevét, később egyre többször lépték át a ház kereteit nagyrendezvényeink formájában.

Aztán 1995-ben, a kívül-belül átalakult: gyönyörű lett és tágas. A színházterem egy 60 m²-es színpadot kapott, a helységek száma pedig balett-teremmel, ovikuckóval, kiállítóval és négy öltözővel bővült. Ezzel párhuzamosan természetesen a kínálat is szélesedett. A ház, tevékenységét tekintve alapvetően a gyermek- és ifjúsági programokra specializálódott, de nem kizárólagosan. Minden korosztály számára kinyitotta kapuit a kézműves szakkörökkel, és a mozgásművészeti tanfolyamokkal. E tevékenységek közül máig kiemelkedő a néptánc. A már említett Vadvirág és a Vadrózsa Néptáncegyüttesek 1978 óta vannak itthon nálunk. A ház új adottságainak köszönhetően egyre több és színesebb rendezvényre vált alkalmassá. Rendszeresen szervezünk szünidei programokat, szaktáborokat, és igen fontosnak tartjuk a diákönkormányzatokkal való kapcsolattartást.

A kerületi civil szervezettel és kisebbségi önkormányzatokkal sokoldalú kapcsolat kialakítására törekszünk. Több függetlenül létrejött művészeti csoportnak kínálunk próba és fellépési lehetőséget. Szervezünk színházi és zenés előadásokat, hétvégi programokat.

Nagyrendezvényeink, az Angyalföldi Utcabál (1993 óta) és az Angyalföldi Diákfesztivál (1997 óta). Mindkettőt hagyományteremtő céllal hoztuk létre. A harmadik nagyrendezvény a Magyar Művelődési Intézettel közösen megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozó (1991 óta).

Reméljük, hogy a jövőben is sok örömet és emlékezetes percet tudunk szerezni vendégeinknek, hiszen ez volt, és ez is lesz legfőbb célunk!

Játékkategória: 
részben játék
Működési mód: 
nincs info
Működési terület: 
helyi
Jogállás: 
közösségi intézmény
Levelezési cím: 
Budapest, Dagály u. 15/a

Nincs olyan rendezvény, amelyen közreműködőként most vagy a közeljövőben részt vesz.

Általa szervezett korábbi rendezvények:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 45. játszóház 2013.4.28 Budapest
Játéktér - középkori játéktér játszóház 2013.4.27
Családi társasjáték klub 55. - Újdonság a klubban: Világgá megyek játszóház 2013.4.26 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 44. játszóház 2013.4.14 Budapest
Családi társasjáték klub 54. - Újdonság a klubban: XIII-as dominójáték játszóház 2013.4.12 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 43. játszóház 2013.4.7 Budapest
Családi társasjáték klub 53. - Tojás alakú tangram játszóház 2013.3.29 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 42. játszóház 2013.3.24 Budapest
Családi társasjáték klub 52. - Új játék a klubban: Fisi és Breki játszóház 2013.3.14 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 41. játszóház 2013.3.10 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 40. játszóház 2013.3.3 Budapest
Családi társasjáték klub 51. - Új játék a klubban: Forty Two játszóház 2013.3.1 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 39. játszóház 2013.2.17 Budapest
Családi társasjáték klub - félszázadik alkalom! játszóház 2013.2.15 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 38. játszóház 2013.2.10 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 37. játszóház 2013.2.3 Budapest
Családi társasjáték klub 49. - Új játék a klubban: Részecskés kártyajáték játszóház 2013.2.1 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 36. játszóház 2013.1.27 Budapest
Családi társasjáték klub 48. - Új játék a klubban: Hive játszóház 2013.1.18 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör 35. játszóház 2013.1.13 Budapest

Közreműködőként részt vett az alábbi rendezvényeken:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Fából készült csodák kiállítás 2005.2.28 - 2005.4.9 Budapest