Bejelentkezés

Friss hozzászólások

Une calculatrice, ou calculette, est une machine concue pour simplifier, et fiabiliser, des operations de calculs.
Nyomtatóbarát változatPDF változat

Intézményünk 1951-ben nyitotta meg kapuit, akkor még „csak" ifjúsági klubként. Alapítója a XIII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága volt. Sajnos erről a korszakról keveset tudunk. Az első nagy megújuláson Szendrő Sándor néven esett át a ház, 1981-ben. Nevéhez híven „élénkvörösen világított" a pici és nem túl szép ház. Csupán nagyteremből, klubszobából, irodából, műhelyből és büféből állt. Az egykori szűkös viszonyokra jó példa, hogy az ekkor már a házban működő Vadvirág Néptáncegyüttes, jobb lehetőség híján a ruhatárban öltözött, méghozzá úgy, hogy egy harmonikaajtó fedésében előbb a lányok, majd a fiúk vehették át ruháikat. A nehézségek ellenére sajátos hangulata volt az úttörőháznak. Emlékezzünk csak a rég elfeledett őrsi gyűlésekre, a közös játékokra, az ünnepélyekre, az úttörőtáborokra és vetélkedőkre vagy a nagy beszélgetések közben jóízűen elfogyasztott hagymás-zsíroskenyérre és Márka üdítőre! Az idő azonban elhaladt; változásokra volt szükség. Az intézmény vezetői - az újítás mellett - mindig igyekeztek megőrizni a régi értékeket is. Első lépésként a ház színét változtatták meg, majd a nevét, később egyre többször lépték át a ház kereteit nagyrendezvényeink formájában.

Aztán 1995-ben, a kívül-belül átalakult: gyönyörű lett és tágas. A színházterem egy 60 m²-es színpadot kapott, a helységek száma pedig balett-teremmel, ovikuckóval, kiállítóval és négy öltözővel bővült. Ezzel párhuzamosan természetesen a kínálat is szélesedett. A ház, tevékenységét tekintve alapvetően a gyermek- és ifjúsági programokra specializálódott, de nem kizárólagosan. Minden korosztály számára kinyitotta kapuit a kézműves szakkörökkel, és a mozgásművészeti tanfolyamokkal. E tevékenységek közül máig kiemelkedő a néptánc. A már említett Vadvirág és a Vadrózsa Néptáncegyüttesek 1978 óta vannak itthon nálunk. A ház új adottságainak köszönhetően egyre több és színesebb rendezvényre vált alkalmassá. Rendszeresen szervezünk szünidei programokat, szaktáborokat, és igen fontosnak tartjuk a diákönkormányzatokkal való kapcsolattartást.

A kerületi civil szervezettel és kisebbségi önkormányzatokkal sokoldalú kapcsolat kialakítására törekszünk. Több függetlenül létrejött művészeti csoportnak kínálunk próba és fellépési lehetőséget. Szervezünk színházi és zenés előadásokat, hétvégi programokat.

Nagyrendezvényeink, az Angyalföldi Utcabál (1993 óta) és az Angyalföldi Diákfesztivál (1997 óta). Mindkettőt hagyományteremtő céllal hoztuk létre. A harmadik nagyrendezvény a Magyar Művelődési Intézettel közösen megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozó (1991 óta).

Reméljük, hogy a jövőben is sok örömet és emlékezetes percet tudunk szerezni vendégeinknek, hiszen ez volt, és ez is lesz legfőbb célunk!

Játékkategória: 
részben játék
Működési mód: 
nincs info
Működési terület: 
helyi
Jogállás: 
közösségi intézmény
Levelezési cím: 
Budapest, Dagály u. 15/a

Nincs olyan rendezvény, amelyen közreműködőként most vagy a közeljövőben részt vesz.

Általa szervezett korábbi rendezvények:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Ki nevet a végén Társasjáték Kör - Kiemelt játék: - Turtle Bay játszóház 2023.2.12 Budapest
Családi Társasjáték Klub 229. Kiemelt játék: Aranyásók: A sötét barlang játszóház 2023.2.3 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör - Kiemelt játék: - Clack Family játszóház 2023.1.22 Budapest
Családi Társasjáték Klub 228. Kiemelt játék: Ki jut a várba? játszóház 2023.1.20 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör - Kiemelt játék: - Teknős csúszda játszóház 2023.1.15 Budapest
Családi Társasjáték Klub 227. Kiemelt játék: Irány a vadon játszóház 2022.12.9 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör SZOMBATON - Kiemelt játék: - Mackó kuckó játszóház 2022.12.3 Budapest
Családi Társasjáték Klub 226. Kiemelt játék: Burgle Bros játszóház 2022.11.25 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör - Kiemelt játék: - Less és fuss játszóház 2022.11.13 Budapest
Családi Társasjáték Klub 225. Kiemelt játék: Framework játszóház 2022.11.11 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör - Kiemelt játék: - Jonatán szállít játszóház 2022.10.30 Budapest
Családi Társasjáték Klub 224. Kiemelt játék: Café játszóház 2022.10.28 Budapest
Családi Társasjáték Klub 223. Kiemelt játék: Old London Bridge játszóház 2022.10.14 Budapest
Ki nevet a végén Társasjáték Kör - Kiemelt játék: - Ébredéstől indulásig játszóház 2022.10.9 Budapest
jáTÉKA kiállítás 34: Válogatás a 2022-es játékújdonságokból
játszóház
kiállítás
2022.9.30 - 2023.2.13 Budapest
Családi Társasjáték Klub 222. Kiemelt játék: Soulmates játszóház 2022.9.30 Budapest
Családi Társasjáték Klub 221. Kiemelt játék: Cascadia vadvilága játszóház 2022.9.16 Budapest
Családi Társasjáték Klub 220. Kiemelt játék: Renature játszóház 2022.9.2 Budapest
Tücsökkerti piknik - Cicás nap játszóház 2022.7.9 Budapest
Társasjáték Klub 220. Kiemelt játék: Óceán játszóház 2022.6.10 Budapest

Közreműködőként részt vett az alábbi rendezvényeken:

Rendezvény címe Jellege Időtartam Település
Fából készült csodák kiállítás 2005.2.28 - 2005.4.9 Budapest