

XIII. Nemzetközi Sárkányeresztő Fesztivál Beszámoló
PÁKOZDON SÁRKÁNYOZTUNK
Pákozd község Önkormányzata és a MJBT Tako tagozata szervezésében Pünkösdi sárkányeregetésre hívtuk Barátainkat.
A Társaság Vezetésének egyetértésével más alapokra helyeztük a Találkozó szervezését és ez az előzetes értékelések alapján meghozta a várt eredményt.
Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy Társaságunk főtitkára BASSA Zoltán úr jelen volt a Találkozó megnyitóján. A megnyitón jelen volt továbbá őexelenciája Chalermpon AKE-URU úr a Thaiföldi Királyság Nagykövete és Felesége. A Találkozó házigazdája TAKÁCS János polgármester úr volt.
A Találkozó a sárkányeregetésen kívül egyéb programokat is kínált a résztvevőknek és látogatóknak egyaránt amit, már a helyszínen többször megköszönték a szervezőknek és a Művelődési ház igazgatónője -Kissné Vörösmarty Mária- által kitűnően irányított rendező gárdának. Biztonságunkról a helybeli Polgárőrség, valamint a Rendőrség járőr kocsikkal folyamatosan gondoskodott. Ennek köszönhetően ebben az évben nem történt olyan esemény amely a résztvevők nyugalmát megzavarta volna.
Sárkányeresztő Barátaink megtisztelték jelenlétükkel Találkozónkat az alábbi országokból:
- Ausztria,
- Franciaország,
- Hollandia,
- Németország,
- Thaiföldi Királyság
és természetesen a magyar Sárkányeresztők egyre népesebb tábora is, akik közül szeretném kiemelni azokat a Tagtársainkat akik sokat segítettek a Találkozó támogatásában, szervezésben és a helyszíni lebonyolításban egyaránt, így
Dr ARZ Ferenc, aki a külföldi és egyben legfontosabb összekötő kapcsunk,
DUCSAI Barnabás, álnevén www.papirsarkany.hu, anyagi támogatást és a Játszóház részére 100 db sikló sárkányhoz kaptunk építési anyagot, de az első perctől a világhálón is meghirdette programunkat, HEGYI Ágnes, aki a fővárosi szervezési munkákat támogatta és segítette, SZATAI Miklós és Családja. Miklós az RTL Klub adásában népszerűsítette Találkozónkat, elvállalták és hősiesen helytálltak a Játszóházban a 100 db. sárkány elkészítésében, ahol oktatták a leendő sárkányeresztőket az építés rejtelmeire.
Röviden a két nap programjáról, remélve, hogy akik olvassák soraimat kedvet kapnak rá, hogy a jövő évben meglátogassák rendezvényünket:
Június 07. - szombat
Gyermekműsorral (Ingókövek citerazenekar, Edelweis német néptánc csoport, a Kossuth Lajos Művelődési ház néptánc csoportja és az Abajka citera zenekar) egybekötött megnyitó a Művelődési ház udvarán. Ezt követően két Fehérvári lovas huszár felvezetésével átsétáltunk Klusoczki Imre házához ahol egy hagyományos falusi portát tekintettünk meg élvezve a házigazda szíves vendéglátását is.
Utána irány a "Sárkány hegy" ahol a továbbiakban minden a sárkányeregetésről szólt, igaz váltakozó erősségű szélben. A különleges látnivalóról Prinya SUKCHIT thaiföldi sárkányeregető barátunk gondoskodott, rögtönzött kiállításának bemutatásával, akit a tavalyi sárkányreptetésen ismertünk meg és a Nagykövet úrnak köszönhetően most is találkozhattunk Vele. A kedvező időjárásnak köszönhetően az estét is jó hangulatban a hegyen töltöttük, együtt sütöttünk, főztünk és természetesen a sárkányok is repültek a növekvő hold irányába.
Június 08. - vasárnap
Részünkről az időjárás kegyes volta miatt elsődlegesen a reptetéssel voltunk elfoglalva. Az Önkormányzat jóvoltából azonban színes programon vehettek részt a látogatók, gyermekek, illetve a több országból érkezett sárkányos feleségek is.
Székesfehérvárról kerékpár túra indult a Sárkány hegyre. Odafent volt gyermek kerékpár ügyességi verseny, Henna festés, sárkány készítés, origami sárkány és csuhébaba készítés, rajzverseny gyermekeknek, báb előadás, a ceglédi Thai Boksz klub bemutatója, nagy sikere volt Klusoczki úr fogatának, akinek lovai fáradhatatlanul járták a hegyoldalt a gyerekekkel, hogy a sárkányokat lovas kocsiról is megnézhessék.
Közben a közösségi sátor mellett készült a gulyásfőző verseny győztesének titkos receptje szerinti finom étek 150 fő részére. Köszönet érte TAKÁCS János Polgármester úrnak, aki meghívta a Találkozó résztvevőit és rendezőit egy tál ételre és a hozzá illő kitűnő itókára.
Amint besötétedett megtelt a parkoló és a hegyoldal sárkányeregetőkkel és nézelődőkkel, mert a csúcs ugyebár az éjszakai reptetés, amikor különféle világító eszközökkel szereljük fel a sárkányokat.
A Játszóház sikerét mutatja, hogy sok olyan sárkányt láttunk az ég boltozatján amik nap közben készültek és készítőik estére újból a hegyen voltak. Jellemző, hogy éjfélkor még mindig repültek sárkányok.
Amint péntek az érkezés napja, úgy hétfő a hazautazásé, reméljük, hogy jövőre ismét találkozhatunk Barátainkkal. Köszönet mindenkinek aki segítette munkánkat, hogy ez a Találkozó ilyen formában megvalósulhatott. A Találkozó további eredménye, hogy esetleg lehetőséget kapunk arra, hogy az Óvónők és Tanárnők részére egy kurzust levezessünk sárkányépítés vonatkozásában a nád szedésétől az építésen keresztül a Sárkány hegyi reptetésig.
Budapest, 2003. június 16.
ANDAHÁZY László tagozatvezető